Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

egyre több és több feladatot s munkát vett át az egyesülettől. Ez egyik oka annak, hogy a város az egyesület ellátmányát évről-évre csökkentette és az 1935-re megszavazott 200 P-t a belügyminisztérium nem hagyta jóvá. Virágos Esztergom. A virágosítást 1935. évben az egyesület felkérésére vitéz SZÍVÓS Waldvogel József tábornok vezette és intézte, ugyancsak a városi kertészet közreműködésével. E téren általában nagy haladás van. A házak ablakainak virágosítása is örvendetesen halad. jövő tervek. Az egyesület felkérésére Glatz Gyula polgármester Dudás László városi mérnöknek és az egyesület elnökének (akkor Perger Kálmán) közreműködésével szemlét tartott a vasgyártól lefelé a Duna mentén és a Szobieski-téren s megállapodás létesült arra, hogy a vasgyártól a Duna medrében lefelé megfelelő feltöltés után és a Szobieski-téri szekérutak kijelölése és felárkolása után a Nagyduna-sétány meghosszabbítható, illetve a Szobieskitér parkosítható lenne. A Duna-meder feltöltése a folyó évben meg is kezdődött. Mihelyt ezeket a munkákat a város befejezi, a tervezett sétány meghoszszabbítását, illetve parkosítását az egyesület megindíthatja. A Vörösmartytér szintjének rendezése után az ugyancsak parkosítható. Esztergom közgazdasági élete. Esztergomi emlékezésünk során nemcsak a hivatalos élet egykor való szereplőiről, nemcsak a társadalmi tevékenység elöljáróiról, hanem azokról is kell beszélnünk, akik sohasem keresték a feltűnést és nem törekedtek közszereplésre, hanem dolgoztak nemcsak azért, mert létfentartásuk érdekei ezt parancsolták, hanem önzetlenül azért is, hogy ebbeli fáradozásaik gyümölcséből a köznek is haszna legyen. Hogy mit jelent egy város életében a vállalkozás, az ipari és kereskedelmi tevékenység, azt csak az tudja kellőképpen értékelni, aki ismeri azokat a kívánalmakat, amelyek egy város fentartásához és fejlesztéséhez fűződnek. Iparűzés és kereskedelem nélkül a város halott. Olyan, mint az a falu, ahol a lakosság saját kezdetleges életét anélkül éli, hogy a közösség követelményeivel számolna, szóval, ahol minden olyan és úgy marad, ahogy évszázadok vagy évtizedek során volt. Nos, bizonyos, hogy a város életének fejlődéshez kötött jövendőjét korántsem a kezdetleges ősfoglalkozás biztosítja, hanem az őslakosság számához viszonyított ama 20—50% másfoglalkozású polgárság, amely kockáztat és ennek a révén olyan nagyobb jövedelmet érhet el, aminek arányában növekedik a közterhek bírásához kívánatos alkalmassága is. Mi a városok földműves lakosságát ezzel az állásponttal nem óhajtjuk kisebbíteni és csupán azért nem tartjuk azt egymagában városfentartást biztosító elemnek, mert közgazdasági tevékenysége sohasem változik, illetőleg a számára biztosított keretek között maradva, a közület által követelt fejlődés eszközeinek megszerzése tisztán reájuk való utaltság mellett egy a lehetetlenséggel! Ezzel voltaképpen azt akarjuk mondani, hogy az őstermelők a rendelkezésükre álló birtokból, legyen az szántó, rét, avagy szőlő, évenként egyforma arányú hasznot húznak, tehát az annak arányában reájuk hárított közadók mennyisége sohasem mutathat emelkedést, míg az ipari és kereskedelmi tevékenység folytatásánál fejlődésre és a termelés fokozására feltétlenül lehet és kell is számítani. Eltekintve a mai nehéz időktől, amikor a világháború győztesre és legyőzöttre egyaránt keserves létküzdelmet hozott és tudva azt is, hogy a béke biztosítása érdekében minden állam minden jövedelmét, illetőleg jövedelmének óriási százalékát hadseregének fejlesztésére és haderejének minél erősebbé való tételére fordítja, tehát voltaképpen sem a vállalkozásnak, sem a magán26* 403