Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

tére és személyére nézve kitüntetésszámba ment, hogy legfelsőbb felügyeleti hatóságának bizalmából legutóbb a ceglédi gimnázium érettségi vizsgáinak biztosa volt. A gimnázium kebelében ifjúsági egyesületek is működnek."így a gr. Széchenyi István-önképzőkör, az ifjúsági sportkör, a cserkészcsapat és a gyorsírókor. Az intézetnek az 1936/37. tanévben 217 tanulója volt. Esztergom népoktatásügye. Amint eddig mindenkor, úgy ezúttal is először történelmet írunk és csak az abban elmondottak után térünk azoknak az előzményeknek ismertetésére, amelyek Esztergom városának népoktatását napjainkig megalapozták és fejlesztették. Az iskoláztatás kezdeti idejéről és azokról a tényezőkről, amelyek a művelődés terjesztőiül jelentkeznek, ennek a fejezetnek két első részében már emlékeztünk. Ezeket elsodorta a tatárdúlás és amikor a menekült lakosság visszaszivárgott, folytatták a nemzetnevelő munkát, majd átadták annak folytatását a készséges utódoknak, bizonyos, hogy az egyházi iskolák mindaddig teljesítették missziójukat, amíg a török előtt meg nem nyílt az út Budára, majd pedig Esztergomba. A mohácsi vész után feltartózhatlanul előre nyomuló török had elől menekülni kellett és mindazon helyek, amelyeken tanítás folyt, iskola nélkül maradtak. Esztergom e tekintetben 1543-ig szerencsés kivétel volt, ekkor azonban ide is befészkelte magát a török és árván maradtak az iskolák. Kérdés már most, hogy amennyiben Esztergom közel száznegyven éven át viselte a félhold uralmát, volt-e ezen idő alatt tanítás? Erre — sajnos — nem felelhetünk, mert hogyha volt is, annak emléke sem maradt s így meg kell elégednünk a török hódoltság után reánk maradt adatokkal. A be nem avatottak bizonyára úgy vélekednek, hogy a történetkufató nyugodtan behelyezkedik a levéltárakba és azokban egykettőre megtalálja mindazt, amit a köz számára fel akar dolgozni. Ebben a vélekedésben van is valami, azonban — sajnos — a vészterhes időkben sok-sok adat elveszett, szétszóródott s ami véletlenül megmaradt, nem minden tekintetben nyújt teljes tájékoztatást. Ily körülmények között megy el a történetkutató az egyes családokhoz avégből, hogy a levelesládákban sárguló írásokból egyet-mást feljegyezhessen. Ilyenkor kerül elő egy-egy avult biblia, melynek előlapjain sok minden olvasható. Némelyikben egész családtörténetet lehet találni és amikor a születések, egybekelések és halálozások sorozatán túl vagyunk, következnek az egyéb nevezetes események. így látjuk időrendi feljegyzésekben, hogy mikor volt földrengés, üstökösjárás, árvíz, aszály, jégverés, kolera, pestis, marhavész, tűzveszedelem, adószedés, katonai kényszer-beszállásolás és minden egyéb olyan történés, amely a lelkekben nyomot hagyott. Érdekesek a régi kalendáriumok is, mert ezek lapjai is telve vannak részben családtörténeti adatokkal, részben a nevezetesebb események felsorolásával. Akár a régi bibliákról, akár az öreg naptárakról beszélünk, annyi bizonyos, hogy minden emlékezést egyéninek kell minősítenünk, vagyis a feljegyzések tudományos feldolgozásra alig alkalmasak és csak arra jók, hogy a késő utódokat rávezessük annak megismerésére, hogy bizonyos időkben voltak jó szándékú ősök, akik családi eseményeiket, avagy egyéni benyomásaikat azért örökítették meg, hogy leszármazóikat tájékoztassák és bizonyos rendkívüli történéseket velük közöljenek. Ily körülmények között pl. a régmúltnak kulturális viszonyaira vonatkozólag csakis oly helyeken kell kereskednünk, ahol azok figyelemben tartattak. Ilyen helyek a rendi és a káptalani levéltárak és a plébániák, mert ,365