Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene
lélekkel viselte a megpróbáltatásokat, ápolta és tartotta a hitet a küzdők soraiban, vigasztalta a szenvedőket, szóval megtette mindazt, amire őt az örök szeretet egyházának tett fogadalma kötelezte. Harctéri önfeláldozó tevékenységét a legmagasabb kegy a kardokkal díszített Signum Laudis-szal, a II. oszt. lelkészi érdemkereszttel, a hadiékítményes II. oszt. Vörös Kereszt érdemkereszttel ismerte el. Tulajdonosa egyébként a Károly-csapatkeresztnek és a háborús emlékéremnek is. Egyházi tisztes élete, nevelői érdemei, minden szép és nemes iránt nyilvánított élénk érdeklődése, továbbá rokonszenves egyénisége Esztergomban aránylag rövid idő alatt népszerűvé tették s hisszük, hogy a város kultúréletének továbbra is nélkülözhetetlen és tettekkel tényezője marad! A Szt. Imre-gimnázium. Az esztergomi főreáliskola utódja. Az egykori alreáliskola létesítését a fenntartó város közönsége 1854-ben határozta el és az intézetet 1857 őszén meg is nyitotta. A három osztállyal megindult intézet — annak dacára, hogy hézagot pótolt — közel két évtized elforgása után nyithatta meg negyedik osztályát és négyosztályú maradt 1907-ig. Ekkor néh. gr. Apponyi Albert kultuszminisztersége alatt nyolcosztályúvá fejlesztetett. Az intézetben ezt követőleg 1911-ben tartatott meg az első érettségi vizsga. A főreáliskola 1934-ben reálgimnáziummá, 1936—37-től pedig gimnáziummá alakult át. Egykori tanárai közül kiválóan érdemesültek néh. lovag Kaan János, Nemcsák János, Bellovits Ferenc, Obermayer György, Várallyai Sándor stb. Jelenlegi igazgató Obermüller Ferenc. Kitűnő pedagógus, aki az eddigi rendszer helyett az oktatás sikere érdekében azt ajánlja a szakkörök figyelmébe, hogy minden tantárgy az annak megfelelő környezetben — szaktermekben — adassék elő. Ekként — szerinte — a tanulmányi eredmény a hasonló intézetekben jelentékenyen jobb volna. Az intézetben kiválóan képzett világi tanárok tanítanak. Nagy baja az intézetnek, hogy abban az épületben kell maiglan is szoroskodnia, amelyben egykori elődje, az alreáliskola ezelőtt nyolcvan évvel megnyílt. A város közönsége ugyan eszközölt bővítéseket, azonban közérdekű kívánalom, hogy az intézet a modern iskolahígiénia és tanítás\érdekeinek szemmeltartásával teljesen új épületet nyerjen. A Szt. Imre-gimnázium ezidőszerint igen kiváló készültségű tanári karral rendelkezik s habár azt az iskolai teendők le is kötik, mégis kiemelendő az az igyekezet, amellyel mindenütt ott vannak, ahova őket a szellemi élet hívja. — A tanári karból Obermüller Ferenc igazgatón kívül irodalommal a következők foglalkoznak: dr. Csonkás Mihály és dr. Marczell Árpád. Dr. Csonkásnak három dolgozatát a Magyar Nyelv, egy tárcáját pedig az Esztergom és Vidéke közölte. Dr. Marczell Árpád sokoldalú férfiú. Történetbúvár, régész és publicista. Történelmi kutatásairól és visszaemlékezéseiről írott cikkei az Esztergomvidéki Régészeti és Történelmi Társulatnak Esztergom Évlapjai c. kiadványaiban évről-évre megjelennek, egyébként pedig az Esztergom és Vidéké-nek főmunkatársa. Berencz György a városi levente-egyesület vezető főoktatója. Klinda Károly zenei téren is működik. Krompaszky Sándor — aki a mult évben töltötte be tanári működésének 25. évét — a gyorsírás tanítása terén végzett úttörő munkát és főtitkára a TESz. esztergom—komáromvármegyei csoportjának. Az intézet igazgatója: Obermüller Ferenc oki. tanár, aki hivatalból előadója a város közművelődési és tanügyi bizottságának, tagja a kettős vármegye iskolánkívüli népművelési bizottságának, az esztergomi testnevelési bizottságnak, a Balassa Bálint írod. és Művészeti Társaságnak, vezetője a vármegyei népművelési bizottság által rendezett szabadegyetemnek stb., stb. Intéze,364