Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

kintve mos már a világi iskolára vonatkozott kikötéstől, annyi bizonyos, hogy a már említett szerzetesrend az általa kibővített kolostori részt szerzetesi iskolának rendezte be és abban újoncainak hittudományi képzését biztosította, tehát ez az iskola tekinthető hazánkban és Esztergomban, az ország akkori fővárosában, a legelső papnevelő intézetnek, bár kézenfekvő, hogy hasonló iskolákat az előbb említett céllal más elnevezésű szerzetesrendek is fenntartottak. A Szt. Ágoston-rendű szerzeteseknek most ismertetett célú iskolája feltehetőleg a tatárjárásig működött. Ettőlfogva hasonló intézetről több, mint háromszáz évig nincs említés, pedig bizonyosra vehető, hogy 1242 után a vallásos kultusz újraéledt. Ezt különben bizonyítja az a tény is, hogy háromszázhuszonöt esztendőnek elforgása után Oláh Miklós érsek 1567-ben Nagyszombatban olyan papnevelő intézetet létesített, amely az egyház szolgálatának az akkori idők fejlettebb szellemi színvonalának követelményei szerint nemcsak kizárólag teológiai, hanem világi tudományokban képzett egyedeket adott, vagyis az egyoldalú szerzetesi iskolák és a haladó irány között átmenetet biz*J tosított. Ez az intézet az alapító érsek halála után nemsokára megszűnt (1588), azonban Forgách Ferenc érsek (1608—1615) ugyanott felújította és a pap-' képzést a jezsuiták gondozásába adta. Ettőlfogva az intézet mindjobban fejlődik és kibővülését, nemkülönben magasabb színvonalát Pázmány Péter érsek alatt (1616—1637) éri meg. Ekkor ugyanis az újabb térítés szüksége a papnevelésnek szélesebb alapokra való helyezését követelte annyival is inkább, mivel széles az országban majdnem mindenütt licentiátusok működtek. A nagyemlékű főpásztor ama tapasztalásból kiindulva, hogy az intézet fennmaradása Oláh Miklós érsek idejében nem volt anyagiakkal kellően biztosítva, arról is gondoskodott, hogy annak jövője tekintélyes alapítványokkal alátámasztassék. E gondoskodás későbbi eredménye volt, hogy amennyiben a papnövendékek is mindjobban jelentkeztek, Szelepcsényi György érsek 1678-ban az intézet számára teljesen új épületet emeltetett. Az új épületben a papnevelő Marianum néven szerepelt. A Marianum további sorsát illetőleg el kell mondanunk, hogy az Mária Terézia (1717—1780) alatt Budára helyeztetett át, majd Pozsony lett a székhelye, de itt sem hagyatott meg, amennyiben visszatelepítették Nagyszombatba (1802), ahol a bölcsészeti szak visszamaradt, ellenben a vallástudományi szak 1849-ben Esztergomba hozatott és itt egyelőre a Szt. Ferenc-rend társházában maradt mindaddig, amíg a Rudnay Sándor hercegprímás által 1821-ben megkezdett, de a közbejött zavaros idők által félbeszakított, építkezés 1865-ben befejezést nyert. Ebben az új otthonban talált elhelyezést ekkor nemcsak a teológiai, hanem a Nagyszombatból áttelepített bölcsészeti szak is. A XIII. században alapított szerzetes iskolának az idők folyamán fejlesztett utódai napjainkig meg sem számlálható kitűnő férfiakat neveltek az Ecclesia militans-nak s azok közül sok érte el a hazai keresztény egyháznak igen magas méltóságait és az évszázadok során működött tanárok egytől-egyig büszkeségei voltak az intézetnek. Kiemelkedik közülük néhai Prohászka Ottokár, Székesfehérvárnak nemrég elhúnyt nagy püspöke. A hálás utókor az esztergomi papnevelő intézet székháza előtt levő téren szoborban örökítette meg az apostoli elhivatásnak, a lelkek művelésének, a vallásbölcseleti tudomány nagymesterének és a krisztusi szeretet tettekben példaadóan áldozatos hirdetőjének emlékezetét! Az érseki papnevelő intézet tanári kara: Rektor: dr. Tóth Kálmán pápai kamarás. Vicerektor: vitéz Ronkay Antal érseki tanácsos. Tanárok: dr. Gigler Károly (lelkiigazgató), dr. Ibrányi Ferenc egyetemi magántanár (prefektus), Béres István, dr. Lippay Lajos, dr. Városi István, dr. Buday János (prefektus), dr. Giagone Egon. ,359