Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Ián épült és a déli várfoktól az északi részen álló érseki palotához haladt, tehát mintegy 170 méter hosszúságban terült el. Az okleveleken kívül a jelenlegi ásatások is bizonyítják, hogy az első magyar királyok első székvárosa és lakóhelye Esztergom volt, Székesfehérvár inkább a királyok temetkezéséül szolgált, mint Saint L>enis Franciaországban, vagy a speyeri székesegyház Németországban. Imre király uralkodásának második évében a palota még nem volt teljesen kész, újjáépítését III. Béla kezdte és ő építtette a királyi várkápolnát is. 1249-ben IV. Béla az érsekkel palotát cserélt, 1256-ban pedig az egész várost az érseknek adományozta. Ekkor szűnik meg Esztergom királyi székváros lenni. Az Árpádkori királyi palotának a mostani ásatásokig csak egy helyisége volt ismeretes, az ú. n. Szent István-kápolna, amelyet Simor János hercegprímás 1874-ben új belső díszítéssel látott el és kápolnává alakította át. Sikerült feltárnia 1 a paiota ezen helyiségéhez csatlakozó és a dunai várfallal párhuzamosan a bazilika felé húzódó több nagy helyiséget, amelyek alapépítménye tényleg a XI. századból származik. Megállapítottuk azonban azt is, hogy a Szent István kápolnának nevezett termet a XII. század második felében díszes kiképzésben III. Béla építtette. A faragott kövekből épült királyi palota emeletes volt. A bazilikától nem messze, mélyebb rétegben került elő a királyi palotával egybeépített s III. Béla idejében emelt remekművű várkápolna, amely szent Vid vértanú nevét viselte. Vörösmárványból faragott lépcsőn jutunk le a kápolnához. Kváder kövekből emelt egész homlokzata szélességében teljesen épen, magasságában pedig a kapu fölötti négy méter átmérőjű hatalmas kőrózsa közepéig maradt meg. A remek kapuzatot részben klasszicizáló oszlopfőkkel ellátott s törzsükön díszesen faragott 2-2 oszlop zárja le, kétoldalt és föléje többszörös félkörű ivezet hajlik. Timpanonját a trónoló Máriát a kis Jézussal ábrázoló freskó díszíti. A kapuzat a klasszikus hagyományokat magába szívó délfrancia-roinán építészet hatását tükrözi, ami érthető is, tekintve, hogy III. Bélának mindkét neje francia származású volt. A kápolna belseje nem nagy, hiszen a királyi család és a szűkebb udvartartás részére készült, méreteiben és arányaiban rendkívül harmonikus. Hossza mintegy tizenkét méter, szélessége pedig ennek ép a fele. Rövid hajóból és félkörívbe záródó szentélyből áll. Balra kisebb kápolna nyílik oltárral és falba mélyített trónszékkel. Szemközt hasonló kisebb helyiség csatlakozik, amely valószínűleg sekrestyéül szolgált, ahonnan a királyi palotába lehetett feljutni. A kápolna belső falait két oldalt négy díszesen kiképzett oszlopos és íves kettős ikerfülke tagolja. A műformák mind a homlokzaton, mind a kápolna belsejében világosan mutatnak a délfrancia eredetre, s művészileg is, technikai kivitelben is a legjobb francia és olasz emlékekkel egy szinten állanak. Bizonyosra kell vennünk, hogy III. Béla király francia kőfaragókat hívott be, ezek azonban nem másoltak le valami hazájukbeli templomot, hanem eredeti alkotást hoztak létre s magyar mesterek segítségét is igénybe vették. Ezt a művészi együttműködést világosan mutatja be a baloldali fal ikerfülkéjének portrészerű emberi fejet ábrázoló két oszlopfejezet, amely középkori szokás szerint a kőfaragók önarcképét örökíti meg. Az egyik szoborportré stílusbaa és arctípusban is francia, a francia mester önarcképe. A másik mokány, kemény, mongolos magyar fej, fölfelé pödört bajusszal; a magyar munkatárs önarcképe ez s technikai kivitelben nyersebb és primitívebb, mint a finomabbul kidolgozott francia fej. A kápolna belseje csupa szín és derű, a falakat és magukat a faragványokat is részben ínég az építés idejéből származó polychromia lepi el. Külön díszt kölcsönöznek az ikerfülkében elhelyezett próféták és szibillák kitűnő karban fennmaradt mellképei, a firenzei Orcagna iskolájába tartozó, s Nardo di Cione-hoz közel álló 1 T. i. dr. Lepoldnak. ,349