Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

községet ebbe a járásba osztotta be, a járás főnökéül pedig „főpolgármestert" állított. A kiegyezés után a képviselőház az 1867. évi március hó 8-án hozott határozatában foglalkozik először a városokkal s kimondja, hogy azokra nézve az 1848-i 23-ik tc. feléled. Az országgyűlésnek eme határozatát a főrendiház ugyancsak 1867 márc. 11-én tartott ülésében elfogadván, a kérdés nyugvópontra jutott, azonban a kormány az 1868. évre szóló költségvetés tárgyalása alkalmával már bejelenti, hogy az 1848-i törvények reformját programmjába vette. Két év múlva Rajner Pál belügyminiszter már be is terjeszti a köztörvényhatóságok és a községek rendezéséről elkészült törvényjavaslatot anélkül, hogy ahhoz indokolást fűzne, majd 1870 május 16-án bemutatja az indokolást is. Ebből a javaslatból alkottattak meg az 1870 : XLIII. és azt követőleg az 1871 : XVIII. törvénycikkek. Mellőzve a most említett két törvénynek részletes ismertetését, azokra vonatkozólag csupán azt említjük meg, hogy a törvényhozás az 1870 : XLIII. tc.-kel egy kalap alá vette a vármegyékkel a törvényhatósági joggal felruházott városokat, míg a városok másik csoportjának az 1871 : XVIII. tc. keretében a községekről szóló §-ok között adott helyet, — holott a hazai városok megelőzőleg meggyőzően hangoztatták és követelték, hogy róluk külön törvény alkottassék. A városok ettől fogva állandóan harcoltak egy olyan törvény megalkotásáért, amely őket a vármegyéktől teljesen elkülöníti s mert ezek a harcok egy jobb jövőnek hajnalhasadásáért indultak meg, nem érdektelen róluk — dacára, hogy meddők maradtak — részletesebben emlékezni. E tekintetben ott kezdjük, hogy néhai Tisza Kálmán és az általa vezetett ellenzék általában az 1848-i törvények védelmére rendezkedett be. Támogatták ezt az álláspontot a vármegyék és a városok feliratai is, tehát ez az álláspont a városok különállásának és önkormányzatának szükségességét is fedte, sőt az indokolás előterjesztésénél az előadó (néhai Perczel Béla) kötelességszerűen bejelentette, hogy a külön városi törvény követelésének kérdése a központi bizottság tárgyalásaiban is felvettetett, azonban a többség akaratával szemben minden igyekezet meddő maradt annak dacára, hogy az ellenzék soraiból az 1848/49-i eseményeket átélt nagytekintélyű férfiak (néhai Tisza Kálmán, Irányi Dániel, Péchy Tamás, Ghiczy Kálmán, Pulszky Ferenc stb.) messzemenőleg érveltek amellett, hogy a városok életkörülményei és viszonyai merőben ellentétesek a vármegyékével és a községekével, tehát róluk külön törvénnyel kell gondoskodni. Hiába mondotta Pulszky Ferenc, hogy lehet külön förvényhatóság a megye és külön a város, de mert mindkettő más célokért van, e kettőnek egy kaptafát készíteni nem lehet s hogy nincs ország a kontinensen, amelyben a kettő között különbséget ne tegyenek, az összes érvelést leverte az indokolásra történt ama hivatkozás, hogy a törvények keretében a városokról intézkedés történik. A külön városi törvény követelése tehát ekkor sikertelen maradt s a mozgalom legfeljebb arra volt jó, hogy a kormány tevbe vette a fővárosról alkotandó külön törvény előkészítését. Mellőzve a közbeesett törvényalkotásokat, rámutatunk arra a nagy csapásra, amely Esztergomot a köztörvényhatóságok újabb rendezéséről alkotott 1876. évi XX. tc. megalkotásával sújtotta. Esztergom ugyanis 1876-ig törvényhatósági joggal felruházott város volt és ez a törvény éttől a jogától arra való utalással, hogy lélekszáma nem érte el a 15.000-et, megfosztotta és „rendezett tanácsú város" elnevezéssel a falusi községekre vonatkozott 1871. évi XVIII. tc. keretei közé szorította. A törvényhozást 1885-ben ismét foglalkoztatta a megyei, a városi törvényhatóságok, továbbá az 1871 : XVIII. tc.-ben említett városok és községek újabb rendezésének kérdése. Az erre irányuló javaslat 1885 nov. 21-én terjesztetett elő s ekkor igen erőteljesen hangoztatták mind a feliratok, mind a felszólalók azt, hogy a váro,340