Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

sokra nézve egy teljesen különálló törvény alkotása mellőzhetetlen, azonban az erre irányult igyekezet ismét hiábavalónak bizonyult. Itt különben igen elszomorító annak megállapítása, hogy az a Tisza Kálmán, aki mint képviselő 1867-ben az ellenzék vezéreként annak álláspontját képviselte, 1885-ben, mint a törvényjavaslatot benyújtó miniszter, ezt a követelést ellenezte, mondván: „Meggyőződésem az, hogy a városi elem kulturális hivatását nem úgy teljesítheti, ha mentől inkább elkülöníti magát a megyéktől, hanem ha igyekszik helyzetében a megyei életet is átjárni és a megyével rokon egészet képez!" .. . Az 1885. évi képviselőházi tárgyalás alatt Pozsony és Kassa városok feliratai mellett Kolozsvár város nemcsak a külön városi törvényt kívánta, hanem azt is, hogy a szőnyegre került javaslatba az is befoglaltassék, hogy amennyiben a vármegyék részesíttetnek, a városok is részesíttessenek anyagi kárpótlásban ama kiadásokért, amelyeket az állam érdekében végzett teendőkért viselnek, azonban a képviselőház e kívánalom felett is napirendre tért és a törvényhozás az 1886 : XXII. tc. megalkotásával a rendezett tanácsú városokat az addigi alárendelt helyzetben tovább is meghagyta. Növelte ezt a sérelmet a törvényhozás az 1929. évi XXX. tc. megalkotásával annyiban, hogy a városi tanácsot törli és a rendezett tanácsú címet „megyei város" címmel helyettesíti, sőt tovább is megy, mert amíg az 1886 : XXII. tc. kimondotta, hogy a rend. tanácsú ama városok, amelyek korábban törvényhatósági joggal bírtak, vagyoni ügyeikre nézve nem a vármegye, hanem a belügyminiszter közvetlen felügyelete alatt állanak, addig az 1929 : XXX. tc. a közvetlen felügyeletet a vármegyékre bízza. Ebben a szerencsétlenségben igazán megható az a kímélet és előzékenység, hogy pl. Esztergomnak a szabad királyi város címét ezzel a módosítással: „Esztergom szab. kir. megyei város" kegyelmesen meghagyta . . . Bár a törvényhatósági jogért folytatott küzdelmek meddők maradtak, Esztergom város közönsége maiglan sem adta fel a reményt arra nézve, hogy a vármegyétől függetleníttessék és az ősi jogállást visszanyerhesse. Erre mutat az a kezdeményezés, amely az 1938. évi országos Szt. István-év alkalmára arra törekszik, hogy Esztergomot a törvényhozás ekkorra a jelenlegi törvényhatósági jogú városok díszes sorába visszaemelje. Gyenge ugyan a mi szavunk és mégis óhajtanok, hogyha az eljutna a nagy Hunyadi János méltó utódjához: országunk bölcs és a nemzet múltját féltő gonddal ápoló kormányzónkhoz; az érsekek esztergomi trónján a nemzet tiszteletét kiérdemelt hercegprímásunkhoz, nemkülönben a város érdemekben dús országgyűlési képviselőjéhez avégből, hogy Esztergom város közönségének az ősi jogállás visszaállítására irányuló önérzetes törekvését megszívlelve, annak sürgős megvalósulása érdekében szívvel-lélekkel együtt cselekednének! Esztergom múltja oly tekintélyes, mint amilyen súlyosak azok a csapások, amelyek évszázadokon át sorozatosan érték. A Magyar Sión emléke fáklyaként világít be abba a múltba, amely ehelyütt nemcsak bölcsőt adott a művelődésnek, hanem évszázadokon át napjainkig állandó otthont is. Esztergom kiheverte a múltbeli rettenetes csapások következményeit s hogy talpra állni törekedett, ebben megtalálható a dicső múltnak megbecsülése. Esztergom ma már nemcsak a hazai közérdeklődésnek egyik legkeresettebb alanya, hanem a külföld gyermekei figyelmének is tárgya. Immár uralkodók és államfők látogatják és győződnek meg arról, hogy az innen indult művelődés áldásaiban részesült késő utódok tudnak élni és tudnak meghalni a hazáért, melynek fiai nyugat megmentéseért évszázadokon át hoztak vér- és anyagi áldozatokat! Esztergom város élni akar. Élni egy olyan életet, amelynek folyamatában nem tölt be jobbágyi sort, hanem vezető helyet az ország ama városainak sorában, amelyek az alárendeltség békóit nem viselik, miként Esztergom sem viselte 1876-ig soha! ,341