Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

mányzatában, később pedig a rendi országgyűléseken szerepléshez juttatták. Közelebbről vizsgálva ezt a kérdést, meg kell állapitanunk, hogy amennyiben a városi élet kereteiből állandóan hiányzott a nemesség, csak természetes, hogy az volt a felfogás, hogy a polgári elem — nem bírván előjogokkal — nem is jogosult arra, hogy az ország dolgába beavatkozzék. Ebbe a helyzetbe a városok polgárai sokáig annyival is inkább megnyugodtak, mert látták, hogy a hatalmon levő nemesi osztály velük a saját kiváltságait és jogait megosztani nem hajlandó, viszont megvolt az az elégtételük, hogy a városi önkormányzat tekintetében és a királyi kiváltságok birtokában önállóan cselekedhetnek. Egyébként nem szabad feledni, hogy amíg a nemesség az ország és a vármegye dolgában vállalt szerepet, addig a városi polgárt a mindennapi kenyér gondja kötötte le. Mindebből nem következik, hogy a polgárság a közélettől elzárkózott, sőt ellenkezőleg, egyedül őt terhelvén a városfentartás gondja, arra igyekezett, hogy azokat az önkormányzat keretében való részvétele által elviselhetővé tegye. A városi élet közössége elengedhetetlenül megkövetelte azt is, hogy a városfentartás, városigazgatás és a városi vagyon, továbbá a jövedelmek kezelése tekintetében olyan szabályok alkottassanak, amelyeknek szigorú betartása mellett a jelen és a jövő biztosítható. Az ilyen szabályok (statútumok) nem ellenkezhettek ugyan a sokáig gyakorolt királyi rendeletekkel, sem a későbbi országgyűlések által alkotott törvényekkel, azonban különleges házi törvényeknek bizonyultak, mert mindenekelőtt szervezték a vezető és egyéb állásokat, meghatározták az alkalmazottak jogait és kötelességeit, előírták a városvezetés irányelveit, megalkották a közület képviseletét, szóval a városi szabályzat pontozatainak időről-időre történt kiegészítésével és módosításával végre eléretett a szigorúan vett rendtartásnak korszaka. Érdekes, hogy a törvényhozás évszázadokon át sohasem foglalkozott a városokkal és nagy vívmányul jelentkezett végre az a belátás, hogy érdekeik képviselete végett a rendi országgyűlésekre követeket küldhetnek. Ez a követküldési jog azonban bármennyire tetszetős volt is, mégsem nyomott a latban azért, mert az országgyűlési nemesség egyeteméhez képest elenyésző kisebbséget jelentett és éppen e miatt olyan kérdésekben, amelyek a városok érdeké-i ben részükről felvettettek, eredményt nem ért el. Nem érhetett el eredményt különben azért sem, mert a nemesi többség — sajnos — nem foglalkozott a városi élettel; nem ismerte fel a városoknak az ország életében nélkülözhetetlen szerepét és azt a törekvést, amely a városokban a kultúrának fejlesztésében fáradozott. Leghelyesebb ezt úgy mondani, hogy a nemesi rend lenézte a városi polgárt és nem vett fáradságot ahhoz, hogy a város életét és hivatását értékelje. így értek el a városok az 1848-i nagy reformok korszakáig és ekkor jelentkeztek olyan férfiak, akiknek szemében a város rendeltetése vallási, nemzeti, művelődési és közgazdasági tekintetekben értékként jelentkezik! A nagy reformok között a városokról való gondoskodás is helyet foglalt és az 1848-i országgyűlés a városok érdekében meg is alkotta az ugyanazon évi 23-ik törvénycikket, amely az önvédelmi harc ideje alatt nem léphetett életbe s illetőleg az elnyomatás idejében annak érvényesítéséről szó sem lehetett. A Bach-korszak alatt azonban az 1849-i császári pátens — függetlenül az 1848-i kezdeményezéstől — a városokat ausztriai mintára szervezetileg ideiglenesen rendezte, majd 1859-ben egy másik — véglegesnek tekintett — pátenssel szabályozni kívánta. Ez a pátens a magyar városok önkormányzatát nemcsak megszüntette, hanem azzal együtt a városi tisztviselőkre nézve a kinevezési rendszert is bevezette. Ez a rendszer tizennyolc éven át uralta a hazai városokat, sok régi, jól bevált szokást törölt és több olyan rendelkezése volt, amely felforgatta a régi rendet. így pl. Esztergom várost járásnak tekintette és a vele szomszédos — addig (t. i. 1849-ig) a vármegye alá tartozott három ,339