Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

veztek, Szentpálfalva szomszédságában, az öregtói patak által elválasztva feküdt. A község neve onnan származik, hogy területének áradástól mentes helyén volt ama kolostor, amelyet a Johannita szerzetesek alapítottak és amelyet később Szt. Istvánról, az első magyar királyról, Szent Király Monostorának neveztek el és ettől fogva a régi név használata megszűnt. A község az Esztergomot ért tatárdúláskor a kolostorral együtt elpusztult. Történelmi megállapítás szerint ez a kolostor a hiteles helyek dolgában megelőzte a káptalant, mert a középkorban az országos fontosságú okmányok megőrző helyéül állíttatik és történetíróink ama feltevést is valószínűnek tartják, hogy az Aranybullának egyik példánya ide helyeztetett letétül. A kolostor templomának alapjai 1895-ben néhai idb. Meszes Ferenc gazdálkodó földjén mutatkoztak meg és feltárásukat néhai Némethy Lajos, a történettudós vízivárosi esperes-plébános végezte. LJrkuta (Urkutja) község a városi erdő vaskapui része mögött, a jelenleg barátkúti völgynek nevezett és erdők által körülvett határrészben feküdt. Ennek a terjedelmes és vonzó völgynek a Xl-ik században (Tihanyi apátság története) Dávid herceg adományából a tihanyi kolostor volt a birtokosa. A völgynek északi (a hegység lába) részén, a városi vadászkastély déli aljában található az a bővizű forrás, amelyet Urkút-nak neveztek egykor és amely épen ezért nyerte a Barát-kút nevet, mert a területet a tihanyi szerzetesek bírták. A még következő két egykori község az Esztergommal 1893-ban egyesített volt Szentgyörgymező község határában feküdt, még pedig az ú. n. Kerektó, vagy búbánati völgyben, Baranyaföld, vagy Ákospalota néven, illetőleg a Szamárhegynek keleti aljában, az ú. n. fűzfáki rét felett Zamárd. A kerektói völgynek keletre eső oldala felett emelkedik az erdő által borított Lipót-kő nevü domborulat. Ennek az aljában, az ú. n. Majális-kút felett, néh. Knausz Nándor történészünk romok maradványait találta és kutatást kezdve, megállapította, hogy e maradványok az Ákos nemzetség egykori nagyságát hirdetik. A feltárt területen teljes épségben megmutatkoztak az egykori palotának a beosztást nyilván feltüntető alapjai, egy menekülő-út (alagút), amely kétségenkívül a pilismaróti bitóci völgy irányába vezet, továbbá egy félkörívű kápolnának alapjai és a palota alatt levő forráskút márvány építkezése. A kápolna — szerzett tudomásunk szerint — nem táratott fel. A feltárásról helyszíni térkép nem készült. Végül be kell számolnunk azzal, hogy Zamárd község az Árpádok alatt királyi birtok volt egészen III—ik Béláig, aki azt bizonyos Déda nevű ispánnak adta adományul. A határnak ezt a részét azóta nevezik dédai dűlőnek.

1 Esztergom közjogi múltja és egykori jogállása. Az előző fejezetben megállapítottuk azt, hogy miként keletkeztek a városok, azonban ezt követőleg arra is kell törekednünk, hogy megvilágítsuk azoknak a távoli múltban sejthető közjogi állását és annak fejlődését. E tekintetben korántsem lehet gondolni arra, mintha a városok a középkorban s általában igen sokáig olyan tekintetbe estek volna, mint a körülbelül IV-ik Béla korában létesült vármegyék. Ennek oka kétségkívül az, hogy a városok nem ruháztattak fel olyan jogokkal, amelyek a hazai nemességet elsőben a vármegyék önkor1 E helyütt bizonyos átcsoportosításban felhasználtuk dr. Balogh Albin történettudósunknak és Esztergom múltja érdemdús kutatójának az Esztergom Évlapjai 1930. évi kiadmányában Esztergom Árpádkori helyrajzáról megjelent értekezését és a helyek meghatározása tekintetében az adott és ismert viszonyokat némely tekintetben másként írtuk körül. ,338