Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

mer Ferenc elhalálozása után jutott válságba. Néh. Wimmer Ferenc csodálatos szeretettel csüggött ezen a faiskolán. Szinte minden napját ott töltötte. Irányított, igazgatott, felügyelt, közben pedig a gyümölcsfa tenyésztés érdekében széleskörű agitációt fejtett ki. Hűséges és odaadó jobbkeze volt Burány József oki. kertész, aki az ő halála után pár évig vezette és kezelte a faiskolát annak dacára, hogy a fentartó egyesület életében bekövetkezett részvétlenség és pangás miatt a faiskola anyagiakban hiányt szenvedett. Ez már a vég kezdetét jelentette s valóban: megszűnt a faiskola és vele együtt az a nemes törekvés is, amely azért létesítette, hogy a megye és a város lakosságának létfentartásához új jövedelmi forrást nyisson. Az egyesületi faiskola lassú haldoklását látva, Szölgyémy Gyula akkori elemi iskolai igazgató (jelenleg megérdemelt nyugalomban) egy körülbelül 800 négyszögöles területet kért és kapott a várostól faiskola céljára a végből, hogy a keze alatt levő zsenge nemzedékbe beleoltsa a gyümölcsfa szeretetét. Be is rendezte a faiskolát, küzdött, fáradt és dolgozott is benne azzal a törekvéssel, amely oktatási téren is az elsők közé állította, sajnos azonban, hogy önzetlen tevékenysége a háború alatt hajótörést szenvedett. A faiskola kerítését tüzelőnek lopkodták el; a kert fáit, csemetéit elorozták, vagy kíméletlenül elpusztították. Ugy tudjuk, hogy most is van faiskolája a városnak s így kívánatos, hogy olyan férfiú adja annak tudását és szeretetét, amilyen Szölgyémy Gyula volt, mert a túlsó vidéktől elzárt és gazdaságilag megnyomorított Esztergom földtulajdonos lakoságának meg kell értenie, hogy a főváros közelségében a gyümölcskultúra kifizető és létfentartó tényezővé tehető! A város mint mezőgazda. A mult század utolsó éveiben, néhai Nozdroviczky Miklós erdőmester O'sváth Andorral közösen egy javaslatot dolgoztak ki. Az volt a címe: „Javaslat Esztergom sz. kir. város bel- és külgazdaságának emelése érdekében". A terjedelmes füzet Laiszky János nyomdájában jelent meg. Örvendetes ugyan, hogy abból sok jót megvalósítottak, azonban — sajnos, — a nagyobb méretű reformok ismeretlen okok miatt nem jutottak megvalósuláshoz. Akkor még Esztergomban jelentős állattenyésztés folyt. Ennek segítése érdekében az volt az álláspontjuk, hogy a közlegelőt nemcsak fenn kell tartani, hanem valóban olyanná kell átalakítani, amely nem koplaló, nem kiégett kopárság, hanem tökéletes legelő legyen! Ezért azt javasolták, hogy az erdősíttessék (legelő-erdő). Körül is írták a kivitel lehetőségeit. Ezt a javaslatot egy fanyar mosollyal intézte el az akkori közvélemény, pedig hogyha a nagy legelőterület lassan-lassan és megfelelő részletekben erdősíttetett volna, úgy most jó 40 év után az állatok árnyas és bőséges fűtermő helyen táplálkozhatnának és a legelő-erdőnek már külön hasznot biztosító vágástermése is lehetne! Néhai Nozdroviczkynak és O'sváthnak az volt az álláspontjuk, hogy a hivatalos város óvakodjék a mezei gazdálkodástól, mert az az akkori viszonyok között nem látszott kifizető dolognak. Csak annyit javasoltak, hogy a város igás- és haszonállatai számára termeljenek, míg a mezőgazdálkodásra alkalmas területeket bérleti úton jövedelmeztessék úgy, hogy azok kiuzsorázása kellő felügyelet mellett megakadályoztassák. A közlegelőnek az eddigi módon való fentartását a szakértők ez idő szerint is fényűzésnek tartják. A békeidőben a legelőnek kat. holdja a 70 fillér bruttó jövedelmet sem biztosította, de ettől eltekintve, az a meggyőződésük, hogy annak kétharmad rész területe okszerűbben hasznosítható mezőgazdasági müvelés alatt és pedig bérbeadás útján s ekkor az állattartó gazdák mesterséges takarmány-termeléssel az állandó istállózásra térhetnek át. Nem volna jó egy tagosítás? Ez esetben kifejlődhetne a tanyarendszer is. Nem kell ettől a reformtól idegenkedni, hiszen mezőgazdaságilag sokkal kultúráltabb államok,318