Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

a kórház favágója és mindenese. A forradalom őt is szabaddá tette. Mehet! — mondották neki. Nem, ő azt mondotta, hogy hálából örökre ott marad. A háború folyamán olasz hadifogoly katonák is érkeztek a táborba. Ezekről csak annyit, hogy érkezésük után alig egy hét múlva a tábor területéről — elvesztek a macskák. Mielőtt a hadifogoly tábor történetét befejeznők, megemlítjük, hogy 1916 nyarán a táborba egy ezrednyi cseh katonát is beszállásoltak. Ezek az atyafiak ugyanis megbízhatóság tekintetében már erős gyanú alatt állottak és ezért kivonták őket a hadviselésből. Végül megemlítjük, hogy a hadifogoly tábornak az összeomláskor történt gyors feloszlása és a fosztogatások miatt iratok és feljegyzések nem maradtak, illetőleg hogyha valaki a fogolytábor történetét óhajtaná megírni, úgy az idevonatkozó adatok a csehek birtokába jutott pozsonyi „Militar Commando" irataiból volnának kivehetők. Kérdés, hogy ott megmaradtak-e? Még nagyobb kérdés, hogy rendelkezésre adnák-e? A városi halastó. Húsz esztendő előtt az ú. n. Öreg-tó területét csillogó víztükör borította. A tóban tízezrével nevelték a kövér ponty-ivadékot. Az egykori mitsem jövedelmező mocsár helyén Corchus Béla híres haltenyésztő úgy 1906 táján rendezte be a halastavat, amely után attólfogva a város állandó, igen szép bérjövedelmet húzott és a város közélelmezése az olcsó hal révén határozottan jelentékeny előnyhöz jutott. Ez a jövedelmező objektum 1918 novemberének első napjaiban a forradalom áldozata lett. Kirabolták és védőgátjait átvágták. A tó különben a város állattartó gazdáinak szemében addig is állandóan vörös posztó volt nemcsak azon okból, hogy a vízzel borított területet teljes terjedelmében nem lehetett legeltetni, hanem azért is, mert a vízduzzasztás következményeképpen a szomszédos kultúrterületeknek bizonyos része vizenyőssé vált. Ki, vagy kik vágták át a tó gátjait egyik sötét éjszakán, azt az akkori fejtetőre fordult állapot alatt megállapítani nem lehetett, tény azonban, hogy a tó vize lefolyt s azzal együtt egy esztendő haltermése részben a Dunába jutott, részben pedig a „minden a mienk" jelszava alatt ismeretlen egyének által kihalásztatott. Azóta a halastó ismét „Öreg-tó" lett. Termi a nádat, a sást (csádé), a békarokkát és imitt-amott az emelkedettebb félszigeteken a jószág harapnivalóját. Hogy miért nem lett a területből újból halastó, annak oka az átkozott politika. Ez az úri huncutság úgy tudott érvényesülni, hogy a legeltető gazdák kívánságának hízelgett, amikor a hivatalos városnak a halastó megújítására irányított igyekezetét minden fórumon elgáncsolta. Tartozunk a történeti igazságnak is azzal, hogy a halastó keletkezésének történetét röviden ismertessük. Arra, hogy az Öreg-tó területe alkalmas volna halastó céljaira, a város egyéb súlyos anyagi terheltetése miatt gondolni sem lehetett. 1906 vagy 1905 folyamán levél érkezett Palkovich Sándor bolhói urad. intézőtől s abban az állt, hogy ő ismeri az Öreg-tó területét, halastó céljára feltétlenül alkalmasnak is tudja és tudna olyan vállalkozót, aki a területet kibérelni és azon halastavat berendezni hajlandó volna. A levelezés eredményeképpen el is jött Esztergomba egy általa küldött úriember, aki a területet — sőt a kerektói völgyet Szentgyörgymezőn is (amelyen a rómaiak idejében rizsföldek voltak), a város küldöttjével együtt megszemlélte, de ajánlatot nem tett. Palkovich azonban tovább fáradozott és az ő közvetítésére jelentkezett Corchus Béla, több hazai tógazdaság bérlője és tulajdonosa. Corchus már ajánlattal élt és a város közönsége vele a bérleti szerződést meg is kötötte. Végezetül annyit, hogy Esztergomnak minden jövedelmező lehetőséget fel kell használnia, tehát a halastó visszaállítására kell törekednie, mert az a) biztos és tekintélyes bérjövedelmet hoz; b) a bérlő pótadózása jelentékeny szá,315