Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene
tén előretörve, létesítette a bényi sáncokat, amelyeket sokáig avar eredetűeknek tartottak, s innen irányította a barbárok elleni hadműveleteket. A barbárok leveretése után az Esztergommal szemben levő túladunai partok mentén erősségeket létesített, a mai Párkány helyén pedig várat építtetett és azt „Anabum"nak nevezték. A rómaiaknak Pannoniából történt távozása után közel száz éven át ismeretlen a későbbi magyar föld sorsa, de az is maradt Attila bejövetele idejében, nemkülönben a Kr. u. körülbelül 900 esztendő elkövetkeztéig, vagyis Árpád bejöveteléig, tehát Esztergom történetéből ez időből nem tudhatunk bizonyosságokat. Ami Esztergom további történelmi múltját illeti, ez bizony különösen a tatárjárástól fogva egészen a IX. század elejéig a megpróbáltatások hosszú sorozatát tárja elénk. Árpád feltehetőleg erős várat és virágzó metropolist talált itt és az is bizonyos, hogy az Árpádházbeli uralkodók IV. Béláig nagy szeretettel gondozták Esztergomot. Az 1242-ik esztendő tavasza azonban a végpusztulást jelentette. Ekkor érkeztek a tatárok Esztergom alá. Ekkor Esztergom város a tatárdúlás következtében teljesen elpusztult és a IV. Béla király által alapított új város — természetesen kis terjedelemben — megerősített falak között, a mostani víziváros területén épült fel. Hogy a romokon épült új város miként fejlődött, erre nézve adataink nincsenek, de bizonyos, hogy rövid ideig volt nyugalma, mert hiszen IV. Béla halála után (1270) harminöt év múlva már ismét ostromot állott ki. A vár ugyanis az Árpádház kihalása után Kőszegi István parancsnoksága alá került és ez a várkapitány a várat árulással Vencel kezére játszotta. Vencel nem sokáig bitorolta itt a hatalmat s amikor tudta, hogy nem tarthatja magát, Tamás érsek hadainak közeledtére Esztergomot kifosztotta, a székesegyház és főkáptalan kincseit s ez utóbbinak okmánytárát elvitette. A várban maradt bitorló hadat Tamás érsek hadai vetették ki. Az alig magához tért új Esztergom ezt a háborúskodást nagyon megsínylette. Egy évszázad múlva Esztergomot ismét súlyos csapás érte akkor, amikor I. Ulászló ellene fordult (1411-ben), mert a vármegyének dunántúli részéből a különben is gyér lakosság elmenekült és a földek műveletlenek maradtak. Ettőlfogva harminc év békében telt el, de 1471-ben Esztergomot újabb ostrom érte. Vitéz János érsek engedetlenséget tanúsított Mátyás királlyal szemben, mire Mátyás Esztergom várát ostrom alá vette. Az 1526-i esztendő azonban nemcsak az országot borította gyászba és döntötte nyomorba, hanem Esztergomra nézve új, — mondhatni — ismételt végveszélyt jelentett. A mohácsi vész után feltartózhatlanul nyomult előre a török. Egymásután estek el a várak, török kézre került Buda és 1543-ban Esztergom is. A török hódoltság százötven évig sanyargatta hazánkat és pusztította hazai kincseinket. Utána Esztergomból üszkös romok maradtak és a várost Rákóczi (II. Ferenc) szabadságharc mozgalmai sem kímélték. Hogy menynyire elnéptelenedett ezek után Esztergom, erre nézve jellemző adat az 1712-i népösszeírás, amely szerint a város területén aggot, felnőttet és gyermeket együttesen 500 lelket találtak. Ezután Esztergom lassan ugyan, de benépesült. Hogy új polgárai honnan jöttek, teljes bizonyossággal ki nem mutatható, de a — ma már jobbára kihalt — családnevek nyomán megállapíthatjuk, hogy az új népesség sokféle nemzetbeliekből alakult. így maradtak Esztergomban törökök (Kara, törökül fekete, Burány, Burána, törökül szélvész vagy vihar), a várőrségekből spanyolok (Masséna, most Meszéna), olaszok (Pozzi, Bisutty, Muratti, Francisczy, Gianino), németek, morvák, továbbá a Szt. Tamás (törökül: Debedelen) tót lakói. Magyar elemet, olyat, amely 1712-ben Esztergom városi őspolgárság gyanánt számítana, szintén lehet kimutatni, egyébként a magyar elem — ,299