Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

ügyét előmozdítsa, elsősorban az adott alkalmat és ösztönzést, hogy tapasztalhatta, hogy a kalandozó magyarok mily barbár módon támadták a nyugati kultúrát, amely a keresztény vallás alkotásaiban ép úgy megnyilatkozott, mint világi vonatkozásaiban is. Nem lehetetlen, hogy a quedlinburgi béketárgyalásokban is azért kívánt részes lenni, hogy a béke megkötése után megvalósítsa azt az elhatározását, hogy Géza fejedelemtől engedélyt kérve, Magyarországba misszionáriusokat küldhessen, amint azt meg is valósította. Megemlítjük még azt is, hogy papi és egyéni kiválóságáról a Niebelung énekek emlékeznek és ezekben az ö és Géza fejedelem érintkezéséről is szó esik. Ami most már a X. században (972 elején) hozzánk érkezett misszionáriusok személyét illeti, jeleznünk kell, hogy ezek között a közvetlen térítés vezére Piligrim idejében a később szentté avatott és Gergely apát engedélyével misszióra vállalkozott volt einsiedelni szerzetesből püspökké szentelt Wolfgang volt, míg munkatársai passaui, regensburgi és salzburgi papok, illetőleg szerzetesek voltak. Wolfgang vállalkozása abban az időben nem biztosította a kezdeti sikert egyrészt amiatt, hogy Géza fejedelem még nem volt teljesen elhatározva a nyugati részek által kívánt békés viszony megerősítésére, másrészt, mert a különben kitűnő egyházi férfiúból állítólag hiányoztak azok a feltételek, amelyek az ilyen természetű vállalkozás alapvetői, t. i. a szervezőképesség és a gyakorlati érzék. Egyébként lehetséges, hogy Wolfgang megfelelt volna feladatának, azonban Piligrim visszahívta azért, mert a magyarországi térítés tekintetében a saját elgondolásait és terveit kívánta érvényre juttatni. Mindamellett, hogy ez így történt, Wolfgang érdeméül fel kell jegyeznünk, hogy neki tulajdonítható a bajor egyházak és monostorok felkészülése arra, hogy István király alatt a térítés munkáját nálunk sikeresen megkezdjék. E tekintetben kézenfekvő, hogy a térítés első, nagy munkáját a regensburgi szerzetesek indították meg, ők állították helyre a honfoglalás előtt már létezett zoborhegyi monostort és legelső sikereiket Nyitra és Komárom vármegyék dunáninneni részén telepedett nemzetsége között aratták. A zoborhegyi monostor szerzetesei a környék magyar nemzetségeivel érintkezve sajátították el nyelvünket. Ennek bizonysága az is, hogy az István király által alapított marosvári püspökség területén Gellért püspök már innen nyert olyan két szerzetest, akik nyelvünket beszélték. A már megindult térítői tevékenység a X. század végén rendkívüli erősítést nyert Adalbert prágai püspök személyében annyiban, hogy amint 995-ben tanítványai által kísérve megjelent Esztergomban, Géza fejedelem udvarában és az őt megelőzött bajor hittérítők buzgalmát megerősítette, őket a térítés tekintetében gyakorlatibb utak követésére tanította. Megjelenése és egyénisége a fejedelemben és környezetében bizalmat keltett és különös hatással volt István fejedelemfire, aki akkor már nemcsak lelki erények birtokosa volt, hanem a bajor papok tanításai révén tudományos készültséggel is bírt s ennek alapján különleges tájékozást nyert a nyugati országok vallási és kulturális viszonyai tekintetében, nemkülönben irányítást arra nézve, hogy -— mint jövendő uralkodó — miként fogjon hozzá a térítés müvéhez és az államalapítás érdekében milyen irányelveket kövessen? Adalbert püspök egyedüli életírója a magyarok megtérítésében közvetlenül részes Querfurti Bruno, aki mindazt feljegyezte, ami a püspök itteni szereplését világításba helyezi. Szt. Bruno a saját feljegyzéseit még azokkal az adatokkal is kiegészítette, amelyeket a Géza fejedelem környezetében élt Radla nevű szerzetes neki elmondott. Radla ugyanis a magdeburgi iskolában Adalbert nevelője volt és annak pályafutását állandóan figyelemmel kísérte attól fogva is, amikor a libicei vérengzés elől hozzánk menekülve, a püspök tevékenységének tanuja lehetett. 3 33