Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene
Pilismarót Nagyközség nem messze a Dunától, a Pilis szép hegyei között. Hozzátartozik Basaharc, Bitócvölgy és Homokidülő. A község Kishegy nevű szőlőterületén volt a római Ad Herculem castra erősség, ahol gyakran találunk nagy lapos kövekből készült sírboltokra, melyek arra engednek következtetni, hogy a hely nagyobb római telepnek volt a temetője. E körülmény azt bizonyítja, hogy Marót mai területén nagyobb római kolónia volt. Történelmünkben IV. Béla király idejében találkozunk Marót nevével először, amikor a király e területet a Szent Endréről nevezett bencés apátságnak adományozta. Zsigmond király elvette a bencésektől és 1391-ben az esztergomi Szent István első vértanúról nevezett prépostságnak adományozta. A középkorban e helység sokkal kiterjedtebb és népesebb volt, mint ma. Akkor 2 városrészből, az u. n. Felső- és Alsómarótból állott. A két városrészt az u. n. Kishegy, vagy Dobozi-hegy választotta el egymástól. A mai telep a régi Felsőmarót területén fekszik, melytől északkeletre fekvő szántók ma is Alsómarótnak hivatnak. A községet a Dunához való közelsége miatt Dunamarótnak is hívták, még a XIX. században is. A helységet 2 patak szeli keresztül. Az egyik az u. n. Malomvölgyi-patak, mely a Fényes-forrásból ered, ahol a hagyomány szerint Mátyás király gyakran megpihent s vadászat után fényes lakomát adott. Innét kapta a Fényes-forrás nevet. A másik hegyi-patak, mely a falu végén egyesül a Malomvölgyi-patakkal, a Miklósdeák völgyét osztja ketté. A monda szerint e völgy Mátyás íródeákja — Miklós legkedvesebb tartózkodási helye volt. 1493-ban a Pálos-rend szerezte meg Marótot, amely egészen a rend eltörléséig bírta. A barátok egykori kolostora ma a vallásalap gazdasági és tisztilakásául szolgál. A Pálosok a földmüvelésen kívül tanítással foglalkoztak már 1576-ban is. Pilismarót a török hódoltság alatt is lakott hely maradt. A községtől 1/2 órányira, az esztergomi úton van a Basaharcnak nevezett vendéglő. j A néphagyom ány azt tartja, hogy ekörül gyűlt össze a környék török elöl menekülő, mintegy 20.000 lélekből álló lakossága, férfi, agg, nő és gyermek vegyesen. Vezérük Dobozi Mihály nevü református nemes volt, aki a Duna és a hegy közötti keskeny utat szekerekkel eltorlaszoltatta, úgy hogy az Esztergom felől közeledő török had nem tudta őket megközelíteni. Egy áruló — jó bérért — a török sereg egy részét a hegység völgyein át a menekülők háta mögé vezette. így azok két tüz közé szorítva, mind egy szálig felkoncoltattak. Dobozi látva, hogy csak futással mentheti meg saját és neje életét, a dunai rév felé menekült, de a Bitóczi-réten utolérték a törökök. Ekkor nejét saját kérelmére keresztül szúrta kardjával, maga pedig vitéz kardharc után esett el. E réten ma is áll az a nagy topolyafa, melynek alá Dobozit, hitvesét, lovát és hü kutyáját temették. Maga a falu ez alkalommal szintén elpusztult. 1696-ban is a Pálosok birtokában találjuk, amikor 8 egésztelkes jobbágy és 5 némi földdel rendelkező zsellér lakta. 10 jobbágycsalád pedig ekkor költözött át az esztergomi káptalan falvaiba. 1701. évi összeírás szerint a faluban iskolamester működött, de mellette a Pálosok is tanítottak. 1720-ban 28 magyar jobbágycsaládból állott a népessége. Nem sokkal ezután a róm. kath. vallású tótok költöztek a magyarok mellé. Róm. kath. temploma a temető közepén állott és akkor javították. Az egyház mint filiális VisegVádhoz tartozott. A reformátusok anyaegyházat alkottak, lelkészük és imaházuk volt. A török világból az egykori mecset még 1786-ban is fennállott. A szerzetesrendek eltörlése után Marót a vallás- és tanulmányi alap birtokába kelült. A lakosság főfoglalkozása a szőlőművelés volt, igen jó és szívesen vasárolt bort termeltek. A határ lapályos részét jó szántók, a hegyeket roppant erdők foglalták el. A fatermelés 1500—2000 öl fát is szolgáltatott évente. ,255
