Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

melni. Az 1904. évben még mindössze 500 lóerőt szolgáltató villamosközpont egy 10.000 lóerős turbina beállításával 18.000 lóerő teljesítményre emelkedik. A trianoni békeszerződésből fakadó nyomor egyidőre elsorvasztott az országban minden vállalkozást. Sok üzem kénytelen volt teljesen leállni és a megmaradtak is arra kényszerültek, hogy üzemüket a minimumra csökkentsék. E katasztrofális pangás hullámszerűen átvivődött a bányákra is, mert elveszítvén fogyasztóikat, a termelést korlátozniok kellett, aminek nyomán Dorogot sem kerülte el a szanálás. A szanálás keresztülvitelében a vállalat tekintettel volt az illetők körülményeire s csak olyan munkást bocsátott el, akinek otthona, falujában megélhetése volt, tisztviselőt pedig csak olyant, aki nyugdíjjogosultsággal bírt. A nagy gazdasági válság maga után vonta az üzemek koncentrációját, s 1925-ben a Salgótarjáni Kőszénbánya rt.-ba beolvadt az Esztergomi—Szászvári Kőszénbánya rt. és a Hungária Mészipar rt. Kisebb-nagyobb zökkenésektől eltekintve, komolyabb esemény nem zavarta a bányák helyzetét az utolsó esztendőkben, s a fejlődés — bár a múlthoz viszonyítva sokkal lassúbb lépésben — szemmel láthatólag előrehalad. E fejlődéssel egyidejűleg a lelkek regenerációja is együttjár, aminek tanúbizonysága az 1926. évben megkezdett bányatelepi templom építése. Az építkezéshez szükséges töke a munkásság és az alkalmazottak adakozásából gyűlt össze. Hozzájárult az építkezési költségekhez még néhai dr. Csernoch János hercegprímás közbenjárására a Vallásalap 10.000 pengővel, a Salgótarjáni Kőszénbánya rt. 40.000 pengővel. A balsors, amely eddig a dorogi és környékbeli bányászatot csaknem szüntelenül üldözte, rövid szünet után 1927-ben újból ránehezedett a bányászatra. Az Auguszta-aknát szeptemberben elöntötte a víz s mivel régi művelései útján az Annavölgyi kerülettel összefüggött, ezt is elöntötte a víz és ez a körülmény kb. 1600 munkást, hozzátartozóikkal együtt 4000 lelket, szempillantás alatt megfosztotta a kenyerétől. Schmidt Sándor bányaigazgatóban olyan ember állott e válságos helyzetben a bányák élén, akinek erejét a veszély szinte megsokszorozta. A régi vízbetörések természetének gondos tanulmányozása és az azokból leszűrhető sajátosságok alapos mérlegelése után sikerült megtalálnia a védekezés módját a szerencsétlenség elhárítására. Nemcsak a két bányát sikerült rövidesen vízteleníteni, hanem programszerűen végrehajtott víztelenítési munkálatokkal biztosítani lehetett a dorogi szénbányászat egész jövőjét. Az elemekkel folytatott állandó küzdelmeiben, de meg a bányatelep felvirágzásának nagy munkájában Schmidt bányaügyi főtanácsos olyan műszaki és adminisztratív munkatársakat nevelt maga mellé, akik méltó letéteményesei az ő gondolatainak. E nagy munkából az altiszti kar és különösen a munkásság is kivette derekasan az őket megillető részt. Nem érdektelen megjegyezni, hogy míg a világháború előtt a munkásság egy része állandóan külföldiekből nyert kiegészítést, addig az egész munkáslétszám ma már kizárólag magyar elemekből kerül ki. Befejezésül megemlítjük még, hogy a dorogi szénbányászat fejlődése még korántsem érte el csúcspontját. A fejlődésre nagy szénvagyonánál fogva még igen tág tere nyílik, különösen akkor, ha megcsonkított hazánk határai kibővülnek — ami mindnyájunk fő óhajtása — és az idegen járom alatt sínylődő testvéreinkkel ismét egyesülhetünk! Dömös. Nagyközség a Duna jobb partján, igen szép erdős, hegyes vidéken, az esztergomi járásban. Hozzátartozik Körtvélyes puszta. Dömös valószínűleg már a rómaiak idejében is lakott hely, mint a közelében levő legtöbb község. Demes nevet a magyarok átvehették a honfoglalás idején itt lakóktól s Temes-Themio görög eredetű szóból származhatik. (Max 238;