Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Bár nem tartozik szorosan a gyümölcskultúrához, megemlítjük, hogy van olyan gyümölcsöt termő fanem is, amely egy különös iparnak ad fenntartási alapot. Ez pedig nem más, mint az úgynevezett badeni szagos meggy. Nem a — különben élvezetre alkalmatlan — termése, hanem a fája szagos. E fából készülnek a különböző formájú szivar- és cigarettaszipkák és botok, amelyek nemcsak a bel-, hanem a külföldön is közkedveltek. E fanem tenyésztése ezidőszerint kizárólag Esztergomban történik. Meghonosítója néhai Oltósy Pál esztergomi előkelő polgár volt. Ő rendezett be nagyterjedelmü telepeket, feldolgozó üzemet és neki tulajdonítható, hogy iparcikkei a külföldön kitűnő kidolgozásukkal piacot találtak. A telepek és az üzem fiaira, majd unokáira szállt és e század elején két részre osztva, jelenleg Oltósy néven ugyan, de más-más cégjegyzéssel működnek. Az Oltósy Pál és Fiai első cégnek hazánkban Fegyverneken s ezenkívül Olaszországban, Montfalconeban is volt meggyfatenyészete. Erdészet. Néhai való Vaszary Mihály, az érseki javak jószágkormányzója állandóan hirdette, hogy Esztergom vármegye területe nemcsak az ősidőkben, hanem még a XVI-ik században is erdővel volt borítva. Ezt az állítást kár volna cáfolni, mert bizonyos, hogy a jelenlegi állapotot egyedül az erdők irtásának tudhatjuk be. Szinte bizonyosra vehető, hogy a rómaiak — akiknek az esztergomvidéki szőlőkultúra keletkezését köszönheti — a szelídebb hajlatokon volt erdők kiirtásával biztosították a szőlőnek alkalmas helyeket. Hogy az ősidőkben milyen fanemek borították Esztergom vármegye hegyeit és domborulatait, erre a feleletet a kőszén adja meg. Az őskorban, amikor még a mammuth is élt e földön, biztos, hogy olyan fanemek uralkodtak, amelyek a tropikus éghajlat gyermekei voltak. Ezek az első eljegesedés alatt eltűntek és az utolsó eljegesedés után következhettek a fenyőfélék, majd pedig a jelenlegi lombhullató fák. Valamint a földnek egymásra halmozódott rétegei olyan könyvet alkotnak, amely földünk alakulásának történetét tartalmazza, azonképpen a kőszénrétegek is egy olvasható könyvet nyújtanak és e könyvből lehet megállapítani, hogy a történelem előtti korokban milyen növények éltek földünkön. A könyv tehát, hogyha hozzáértő tudós olvassa, felel. Ami Esztergom vármegye jelenlegi erdőinek fanemeit illeti — hála az 1879-i erdőtörvénynek —, azt mondhatjuk, hogy a fő fanemek a tölgy és a cser. Az egyéb fanemek a következők: szil az eléggé nedves talajokon, bükk, kőris és a kevésbbé gondozott községi, illetőleg úrbéres közbirtokossági erdőkben a hárs. Az erdők gondozása tekintetében Esztergom vármegyében első helyen állanak a in. kir. vallás- és közalapítványi uradalom (Pilismarót), az esztergomi székesfőkáptalan, érsekség, herceg Metternich Sándor Klementina és Esztergom szab. kir. város erdői, amelyeknek kezelése tekintetében mindazon szempontok érvényesülnek, amelyeket az okszerű erdőgazdálkodás törvényei előírnak. A községi és közbirtokossági erdők kezelése, gondozása és rendtartása még sok kívánnivalót igényel. E tekintetben különösen rosszalandó az a nyakasság és nemtörődömség, amelyet a tulajdonosok tanúsítanak, azonban minden remény meg van arra, hogy a felügyeleti közegek erélyessége végre is rendet teremt, mert az erdő az ország kifosztott és megcsonkított állapotában kincset jelent nemcsak a közfogyasztásra nézve, hanem a tulajdonos egyéni szempontjából is. Ezzel kapcsolatban megállapítjuk, hogy habár a kopár területek kötelező befásítására a tulajdonosokat immár közel ötven éves élő törvény kötelezi, e tekintetben Esztergom vármegye igen gyenge eredményt mutathat fel épp úgy, mint a többi vármegyénk is. Ennek oka pedig egyrészt az az elbizakodottság, amely arra támaszkodott, hogy hiszen Nagymagyarországnak amúgy is mérhetetlen erdeje van, másrészt az, hogy a fásítás hasznosságát értékelni nem akarták, illetőleg a törvény erre vonatkozó rendelkezéseinek csak immel215;