Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

maradt felül. A világháború alatt Esztergom városban nem volt bolgár férfi s illetve ezek száma annyira megcsökkent, hogy a város vezetőségének önellátásra kellett gondolnia. Hasonlóképpen cselekedett a katonaság is, amennyiben a helyőrség és a hadikórházak, továbbá a hadifogoly tábor népeinek ellátása végett bolgárkertészetet létesített. A város és a katonaság a munkaerőt a hadifoglyok között bőven jelentkezett kertészekből nyerte. A vármegye területén tudtunkkal csupán a Tokod-táti határban az Annavölgyből jövő pataknál volt bolgárkertészet, amely termeivényeit a közeli bányatelepeken értékesítette. Ezidőszerint a salgótarjáni kőszénbánya rt. dorogi telepén van bolgár mintára berendezett konyhakertészet, melynek nagyterjedelmü területe a bányatelep szükségleteinek kielégítésére szolgál. Érdekes megemlíteni, hogy amikor a bolgárok a mult században Esztergomban dolgozni kezdtek, az általuk termelt zöld paprika eleinte a nyakukon ma

7 radt, illetve kereslet hiányában kénytelenek voltak azt megérlelni, szárítani és ismeretlen helyeken őrletni s mint porpaprikát értékesíteni. Történt közben, hogy a bolgár akkor, amikor termeivényeit a piacra vitte, árusítás alatt kenyerét zöld paprikával együtt fogyasztotta s ezt látva, kapott étvágyat az esztergomi polgár a zöld paprikához, ami nem is vált kárára, mert azon időben, sőt azelőtt a hideglelés mindig kínozta az esztergomiakat, attól fogva pedig a zöld paprikafogyasztás révén ez a kellemetlen baj többé nem látogatta meg. Nehogy e tekintetben hitetlenségre adjunk alkalmat, meg kell jegyeznünk, hogy a paprika — különösen a bolgár paprika — jelentékeny mennyiségű chinint tartalmaz, a chinin pedig a maláriás állapottal járó lázas és hidegrázós állapotnak az egyedüli ellenszere. A kérdés már most az, hogy honnan vették abban az időben az esztergomiak és a Duna mellékén élők a hideglelést? Onnan, hogy a Dunának árterületei a jobb- és baloldalon állandóan miriádnyi szúnyogot termeltek és az esztergomi határ bizonyos alsó része is árterület volt s emellett a sík rész közepe tófenék, illetve mocsár, tehát az állandó szúnyog-invázió a maláriának bizonyos enyhébb lefolyású fajtájával idézte elő a hidegrázós állapotot. Végezve a konyhakertészettel, megemlítjük, hogy a vármegye területén egyedül Esztergom és csekély mértékben Tokod község határa az a hely, ahol a dinnye megterem, azonban hozzá kell tennünk, hogy e két helyen is csak a homokos területek kedveznek a dinnyetermelésnek. Annak idején a dr. Megyeryféle birtokon csányi (Heves m.) dinnyések alkalmazásával folyt kifizető dinynyetermelés, jelenleg pedig az esztergomi határban foglalkoznak azzal. A termett dinnye minősége kitűnő. Ami a gyümölcskultúrát illeti, arról, hogy a megye, vagy a város területén kimondottan gyümölcsösök lennének, nem beszélhetünk. Szó sincs róla, van gyümölcsfa elég, azonban ami van, azt a szőlőkben találjuk. Inkább vendég azokban a gyümölcsfa, mintsem olyan gondozott valami, amelynek haszonhajtó mivoltát a nép felismerni akarná. A gyümölcsfatenyésztés kultuszának megkedveltetése érdekében az Esztergommegyei Gazdasági Egyesület közel hatvan évig buzgólkodott, de hiába tartott fenn Esztergomban nagyterjedelmű faiskolát, hiába tartott népies előadásokat, gyümölcsösök nem keletkeztek. Esztergomban is ez volt a helyzet, holott úgy itt, mint a vármegye községeiben rengeteg a parlagon heverő volt szőlőterület. Esztergomban ezidőszerint némi haladást észlelünk ugyan, azonban a nemtörődömség miatt ahhoz még sok idő kell, amíg a közönség ráeszmél, hogy a gyümölcsösök létesítése okszerű kezelés és gondozás mellett hasznothajtó dolog, sőt a megélhetéshez is elegendő. E tekintetben elég Buda vidékének fejlett gyümölcskultúrájára hivatkozni és kiemelni Budaőrs községet, amelynek földművelő népe a nemes őszibarack tenyésztése révén mindjobban gyarapodik és termeivényei a külföldi piacokon elsőrendűleg keresettek. 214;