Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

politikája mellett ily körülmények között a megcsonkított vármegyék különkülön és a lakosság óriási terhelése nélkül önállóan nem működhettek. A vármegyéknek ilyetén tervezett egyesítése annak idején mindazon törvényhatóságokban, amelyeknek területe megcsonkíttatott, határozott ellenzésre talált. Mindegyik azt kívánta, hogy csonka állapotában is önálló maradjon, mert hogyha egyiket a másikkal egyesítenék, ez a körülmény a nagyhatalmak által adott helyzetbe való megnyugvást jelentené s egyúttal elkeserítené az elszakított területek lakosságát és beleoltaná annak lelkébe a végleges lemondás gondolatát, míg a csonkán és saját elnevezése alatt önállóan tovább működő vármegyék az ország területi egységéhez való ragaszkodás kifejezői lehetnének. Ebben a nehéz kérdésben az országgyűlés az 1923. évi XXXV. tc. megalkotásával akként döntött, hogy a megcsonkult törvényhatóságoknak egymással, illetőleg meg nem csonkiiott szomszédjukkal való ideiglenes egyesítését rendelte el. Ennek a tc.-nek alapján egyesíttettek egyelőre Komárom és Esztergom vármegyék törvényhatóságai Esztergom székhellyel. Egyébként kimondja ez a tc. azt is, hogy az egyesítés mellett a vármegyék törvényhatósági jellege fennmarad mindaddig, amíg a megyei törvényhatóságok területi beosztására egy általános rendezés mellett sor kerül. Nem célunk azokat a küzdelmeket felsorolni, amelyeket a megcsonkított Komárom vármegye a saját önállóságának fenntartásáért folytatott azért, mert azok ismertetése a Komárom megyei kötetre tartozik. Egyébként megemlítjük, hogy Komárom vármegyének az önállóságáért folytatott küzdelme történetét néhai Karcsay Miklós, az egyesített két vármegye volt főjegyzője, az Esztergom Évlapjai 1925. évi I. évfolyamának 47—59. lapján írta meg. (Esztergom, Laiszky-nyomda, 1925.) Ami különben e két csonka vármegye egyesítését illeti, ilyen esetekkel a mult is számolt. Tudjuk ugyanis, hogy II. József uralkodása alatt Komárom és Esztergom már egyesítve voltak. Ez az állapot 1790-ig tartott. A második egyesítés-féle, amely inkább területrendezésnek minősül, az osztrák elnyomatás szomorú idejében következett be. Említettük, hogy 1853-ban Esztergom vármegye balparti része közigazgatásilag Komárom cs. kir. vármegyéhez, Komárom vármegye jobbparti része pedig Esztergom cs. kir. vámegyéhez csatoltatott és ez az állapot 1860. októberéig tartott. Ettőlfogva az októberi diploma nyomán visszaállt a régi rend. Volt még egy kísérlet arra, hogy a két vármegye egyesíttessék és pedig 1874-ben, amikor törvényjavaslat készült ebben az irányban. E terv ellen Esztergom vármegye feliratüag tiltakozott és az érvek hosszú sorozatát hozta fel. E tiltakozás azonban aligha használt volna, hogyha közben politikai pálfordulás nem következik s ennek köszönhető, hogy az 1876. XX. és XXIII. tc.-ek nyomán Esztergom vármegye önállósága megmaradt. Az egyesítés, illetve területrendezés fenti eseteitől eltekintve, meg kell említenünk, hogy amikor Esztergom és vidéke török uralom alá került, a hivatalos vármegye Érsekújvárba menekült, majd pedig Érsekújvárnak török kézre jutása után Komáromba húzódott és ott 1690-ig maradt. Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsága október 26-i közgyűlésében foglalkozott a két törvényhatóság egyesítésével szorosan összefüggő létszámcsökkentésre vonatkozott belügyminiszteri leirattal, amely szerint a vármegye érdemes és hosszú szolgálatú főbb tisztviselői közül dr. Hulényi Győző főügyészt, dr. Major Ödön árvaszéki elnököt, dr. Huszár Gyula tisztifőorvost és többeket felmentettek a szolgálat alól és a belügyminiszter az árvaszéki elnökségre dr. Frey Vilmos főjegyzőt, továbbá egy árvaszéki ülnöki helyre dr. Schleiffer Józsefet nevezte ki és végérvényesen rendelkezett, hogy az egyesített vármegyék főjegyzője dr. Karcsay Miklós, II. főjegyzője Závody Albin, tisztifőügyésze dr. Divéky István, egyik szolgabírája dr. Pékh Gyula és egyik 178