Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

akkor, amikor a parancsnok látta, hogy a városban teljes a nyugalom, a zárórákat a vendéglőkre és kávéházakra éjjeli 12 óráig nem korlátozta és ugyanennyi ideig az esti szabad mozgás is megengedtetett. Ármegállapító rendeletet is adott ki a román parancsnok, de olyan alacsonyan szabta meg az egyes közszükségleti cikkek árait, hogy a termelők visszahúzódtak a piacoktól, mire jobban tájékozódva, normális árakat szabott és az árusokat saját közegeivel a legszigorúbban ellenőriztette. A román megszállás alatt a városi rendőrség a belső hivatali munkát akadály nélkül végezhette, idézéseket is kibocsáthatott, elővezetéseket is elrendelhetett, ellenben a közbiztonsági külső szolgálatot a tornán katonaság látta el. Ez utóbbi tekintetben hasonló volt a helyzet a megye területén is. Felemlítjük, hogy habár a lakosság szabad közlekedését a megye és a város területén a megszállók nem korlátozták, kellemetlen helyzetet teremtett a Budapesten parancsnokló főhatalom azzal, hogy a fővárosba vidékről igyekvő vagy onnan vidékre utazó közönségnek az utazást csak szabályszerű útlevéllel engedte meg. Ebből a korlátozásból állott elő az a kellemetlen állapot, hogy ha az esztergomi ember a fővárosba igyekezett, először Esztergomban kellett a románoktól útlevelet kérnie s amikor vissza akart jönni, akkor viszont a fővárosban arra rendelt közegekkel kellett az útlevelet láttamoztatni. Ezen a téren a fővárosban a visszautazóknak rendkívül sok bosszantást kellett kiállaniuk. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a szekatúrát sem, amelyben vasúti, vagy tengely-utazás alkalmával az utasokat Piliscsabán részesítették. Itt volt az útlevél vizsgálat, amely az írástudatlan román katonák akadékoskodása miatt az utazásban késedelmet okozott. A megszálló románok a megyében és a városban nem viselkedtek kihívó módon és tevékenységük inkább arra irányult, hogy a fővárosban volt csapattesteik ellátási szükségleteit biztosítsák. E végből — minhogy a város területén igazán nem volt mit keresniök — a megye községeiben biztosították a szükségeseket, de gondjuk volt arra, hogy az igényelt dolgok árait minél alacsonyabbra szorítsák. Az azon időben szerzett tapasztalatok szerint a románok visszaéléseket nem követtek el és az általuk igényelt élelmiszerek és takarmány értékét megtérítették. Bár a megszállást megelőző idők szenvedései mély nyomot hagytak a lelkekben és a románok jövetele sem igért jót, annyit megállapíthatunk, hogy a megszállás ideje alatt a megye és a város közönségével szemben oly cselekmények, amelyek közelégedetlenségre alkalmat adtak volna, nem történtek. A megye, a községek és a város kielégítették a követeléseket s hogy a város megmenekült a megsarcoltatástól, sőt attói is, hogy szerény ipartelepeit leszereljék, annak tulajdonítható, hogy a románok őrnagya rendkívül intelligens ember volt s ha nem mondotta is, de cselekvésével bizonyította, hogy átérzi azokat a szenvedéseket, amelyeket a megye és a város lakossága a háború, a felfordulás és a proletárdiktatúra alatt átélt. Szerencse volt az is, hogy a városban a román nyelvet többen beszélték és így az érintkezés könnyebb volt. Különös elismerés illeti e tekintetben a m. kir. állami telefon akkori kezelőjét: Bajnok Lajosnét, aki románul tudott, mert bizonyítható tény, hogy ha a helyén más áll, a megszállás után Esztergom távíró és telefon nélkül marad. A megszállók Esztergom megyét és a várost 1919 október hó 10-én hagytak el. Harmadnapra Esztergom Széchenyi-terére bevonult Kratochvill ezredes parancsnoksága alatt a székely dandár, mely rövid pihenő után Budapest felé •fíf- a románok nyomában — haladt, hogy addig is biztosítsa az ország rendjét, amíg nagybányai Horthy Miklós fővezér Budapestre érkezik. 169