Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

tiségben élő más világrészekben, a nők. Ezek dolgoznak és termelnek, míg a férfiak a vadászatot, vagy a halászatot űzik. Miközben ez a fokozatos fejlődés folyik, természetesen egyre szaporodnak azok a segédeszközök, amelyekkel a foglalkozást és a munkát megkönnyítik. A segédeszközök kőből, kovából bizonyára sok időt igénylő fáradsággal készülnek, de szerep jut az állati csontnak és a rénszarvasagancsból készült különböző tárgyaknak. A bőr ruházati célokra való kikészítésének módjai is fejlődnek; felhasználják az állat inait a nyíl elröpítésére szolgáló eszköz előállítására és az állati szőrme már kényelmi szempontokat szolgál. Hasonlóképen a farost, majd pedig a növényi rost is és megkezdődik a fonás és a szövés, mely utóbbi már különösen a háló előállításával könnyíti meg a halászatot. Ugyanezen fejlődési fokozatok valamelyikében jelentkezik a kezdeti művészet is, amely egyelőre vagy a használati tárgyak díszítésében merül ki, vagy gyarló, de az ember akkori megfigyelőképességének megfelelő ábrázolatokban nyer kifejezést. Vannak pl. barlangok, amelyeknek sima falain az akkor élt állatok kezdetleges ábrázolásai itt-ott határozott lépést mutatnak a művészet felé. Vannak apró szobrocskák. Szintén kezdetlegesek, de tanúbizonyságai a fogékonyságnak. Azután megkezdődik az edénykészítés. Még nem nyer mértani formákat az edény, de már is díszítések borítják, szóval a kultúra — habár lassú lépésekkel is — tovább fejlődik és finomul. Az ősember használati tárgyai a régészet kutatásai nyomán ma már muzeális értékűek s azoknak sokadalmát épen ezért fölösleges külön-külön felemlíteni, de mert a kulturális fejlődés és fokozatainak látható tanúi, bizonyos, hogy a mai és a későbbi korok nemzedékeinek érdeklődésére mindenkor bőséges tanulmányi anyagul szolgálnak. Nos, és az ősembertől napjainkig eltelt óriási idő kultúrájának fejlődése ne érdekelné az emberiséget? Hát a réz-, a bronz- és a vaskorszak látható eredményei? Ne menjünk el a mult emlékei mellett anélkül, hogy ne méltatnék azt a küzdelmet, amelyet az ember a lét harcaiban évezredeken át a célszerűségért és a használhatóságért azzal folytatott, hogy az élettelen tárgyakat átformálta és közhasznúvá tette, mert bizonykodva állíthatjuk, hogy mindama segédeszköz, amely a mai embernek nélkülözhetetlen, eredetét a múltnak örökké kutató elméiből veszi! Az ősember létének bizonyítékai Esztergom vármegyében. Mielőtt a barlangkutatás Esztergom vármegyei eredményeinek ismertetésére rátérnénk, meg kell említenünk, hogy amíg a külföldön ez a tudományos foglalkozás körülbelül száz éves múltra tekinthet vissza, addig a hazai barlangkutatás kezdetét 1879-től fogva számíthatjuk és pedig Roth Samunak az Abauj megyében levő ó-ruzsini barlangról történt s akkor kétkedéssel fogadott megállapításaiból kifolyólag. Ezeket a megállapításokat, amelyek a jégkorszaki ősember nyomaira kívánták felhívni a tudományos világ figyelmét, később igazolták a következmények. 1891-ben ugyanis Miskolcon az Avas dombjában feltűnő nagyságú kőszakóca került elő. Ezt a leletet megtekintve, néhai Hermann Ottó a helyszínen kutatni kezdett és a kutatása folyamán talált apró lándzsahegyeket is figyelemben tartva, erősen állást foglalt arra nézve, hogy Magyarország földjén a jégkorszakban már élt a kultúrált ősember, azonban az ő állításait is hitetlenkedés fogadta. Hermann Ottó nem volt az a tudós, aki a küzdelmet kikerülendő, félreáll, sőt épen mert megállapításai mellett kitartott, addig sarkalta a kormányt, amíg az az első hivatalos barlangkutatást el nem rendelte. 1906-ban kezdődött ez és a kutatást a m. kir. földtani intézet megbízásából dr. Kadic Ottokár a borsodmegyei Alsó Hámor község határában levő Szeleta barlangban végezte oly feltűnő sikerrel, hogy Roth és Hermann megállapításai 14