Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

bernek köszönheti a tudományos világ, aki legkevésbbé volt tudós, hanem polgári foglalkozásánál fogva — hiszen kereskedő volt — laikusnak minősült. Harrisonnak hívták és Angliában Igtham községben (Kent grófság) űzte foglalkozását. A régészet terén az ő idejében még senki sem búvárkodott s nem egyéb, mint tisztára a szórakozás vágya hajtotta arra, hogy olyan tárgyak eredetét kutassa, amelyeknek alakja azt mutatta, hogy azok egykor emberek által használtattak s különféle célokat szolgáltak. A kenti grófság földjei pedig elég bőségesen jutalmazták gyűjtő szenvedélyét. Olyannyira, hogy a talált tárgyakból egy valóságos múzeumot rendezett be és ezt őskori leletek gyűjteményének nevezve, felhívta arra az akkori angol tudósok figyelmét, azonban hiába erősítette előttük, hogy a balta alakú tárgy valamikor az ősember baltája, a tűzkőből készült nyílalakú kövek az ősember által használt nyílhegyek, a vésőalakú kőszerszám az ősember vésője, vagy kaparója volt, senki sem hitte el. Ettől a Harrisontól függetlenül és ez által nem ismerve, hasonló gyűjtőszenvedély vezette angol polgártársát, W. I. Lewis Abbot leonhardsi ékszerészt is. Úgy Harrison, mint Abbot

1 állításai később teljesen valóknak bizonyultak és így a régészet első úttörőiül kell őket méltatnunk! Harrison és Abbot óta a régészet tudománnyá fejlődött és együtt halad a föld történetének, az ember származásának, fajokra oszlásának és kultúrájának kutatásával. Amikor ezt a fejezetet a régészet eredményeinek vázlatos ismertetése érdekében felállítjuk, munkánk egy vármegyét illetőleg kisebb földrajzi területre szorul ugyan, azonban előre kell bocsátanunk, hogy Esztergom vármegye földje ősieletekben annyira gazdag és változatos, hogy e tekintetben egy olyan könyvet nyit meg előttünk, amelynek lapjairól az ősember korától fogva olvashatunk. Igaz, hogy szakadozott ez a könyv; való, hogy sok lapja hiányzott, azonban a régészet tudománya a saját foglalkozási körében már majdnem egészen pótolni tudta e hiányokat. Esztergom vármegye területe a régészet tükrében. E tekintetben az az első kérdés, vájjon élt-e ősember Esztergom vármegye területén? Amikor erre a kérdésre határozott igennel felelünk, természetesen bizonyítanunk is kell. A bizonyítás könnyű, mert szavak helyett azok az emberi csontmaradványok és használati eszközökből álló leletek beszélnek, amelyek évezredek homályából vagy véletlenül, vagy pedig a tudományos kutatás során kerültek napfényre. Az egészen természetes dolog, a vizsgálat során az az első kérdés: visel-e magán a csontlelet olyan ismertetőjelet, amelyből feltételezhető, hogy az embertől származik, vagy az eszköz az ember kezében bizonyos célt szolgálhatott? Amennyiben bizonyos, hogy a lelet emberi maradvány volt, felmerül az a másik kérdés, hogy körülbelül milyen korban élhetett az az ember, aki a mellette, vagy közelében talált tárgyat előállította és használta? E tekintetben ma már ott állunk, hogy a tudományos kutatás az egész világon olyan értékes gyűjteménnyel rendelkezik, amely megkönnyíti a leletek összehasonlításának lehetőségét és a régészet olyan irodalmat teremtett, amelynek nyomán a felismerés nehézségekbe nem ütközik. Mindebből következik, hogy Esztergom vármegye földjének az ember megjelenésétől jelentkező őskorát már — bár hézagosan — ismerjük és megállapíthatjuk, hogy az ősember élt e tájékon! A vármegye földje ugyanis — mint említők — bővelkedik az őskor tanujeleiben és az eddig napfényre került leletek sokasága és változatossága min1 Az Abbot által felismert kőszerszámok rendeltetését és körülírásait a V. ö. Royal Anthropol Inst. Papers No. 4-ben Sir. E. R. Lancaster méltatja. 12