Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

A TELEPÜLÉSEK LEÍRÁSA ÉS BIBLIOGRÁFIÁJA - BAJÓT

BAJÓT BAJÓT Egyes források szerint nevében az ótörök Baja nemzetségnevet rejti. Kézai Simon szerint a spanyol Boiot várnevet örökíti át, lévén, hogy első birtokosa e helyről származott. Más források szerint a Boyad személynév származéka. A helyiek szerint viszont a község neve azért Bajőt, mert a török elől a falu feletti erdőkbe menekülő lakosság azt a helyet Bujottnak nevezte, majd ők építették fel az új falut. Okleveles említése 1200: Boyoth, 1202: Boiouth, 1202/1221: Boyouth, 1244/1356: Bayoth, 1269/1294: Boyoth, 1322: Boioth, 1325: Boyod, 1332/1337: Beyod, Boyod. A régészeti leletek a paleolittól kezdve bizonyítják az ember jelenlétét. Kiemelkedőek a szeletai kultúrába tartozó babér alakú levélhegek a Jankovich-barlangból, az 1854-ben feltárt római sírkő, a mai Templom-dombon kialakult középkori vár és templom, amelyhez a középkori Bajót falu csatlakozott. 1202-ben Imre király engedélyével Benedek vajda feleségének adta jegybér fejében Boiouthot. Első templomát az a spanyol származású Simon ispán építtette, aki 1242 telén íjászaival megvédte Esztergom várát a tatár hordáktól. A község mai határában a középkorban még élő falu volt az 1265-től ismert Pél vagy Pély (ma Péliföldszentkereszt) - valaha a templomos lovagok lakhelye -, továbbá Berény (1193: Biren), korabeli földvárral. A települést 1231-ben a Bajóti család örökölte Benedek vajdától, 1371-től királyi birtok. 1388-ban Zsigmond király Kanizsai János érsek tulajdonába adta. Ettől kezdődően a terület az 1338 óta érseki tulajdonú Péliföldszentkereszttel együtt az 1945. évi földreformig érseki birtok marad. A török korban lakatlan (1588) volt, közel évszázad múlva (1647) települt újjá, de Pél "örökké üres falu" maradt. A Rákóczi-szabadságharc idején újra elpusztult. Az 1720. évi betelepítése során a 20 magyar jobbágycsalád mellé "tótok" is költöztek. 1732-től már volt iskolamestere. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint 133 házban 158 család élt, népessége 723 fő volt. 2 papot, 38 parasztot, annak 33 örökösét és 121 zsellért írtak össze. Határának csaknem felét az esztergomi érsek birtokolta. Szántóikat már a 18. század derekán erdőirtásokkal gyarapították. Ennek ellenére csak szűkösen éltek, jövedelmüket a fa eladásával egészítették ki. 1840-ben Wiesenburger Gáspár szénbányát nyitott az ún. Szarkásban. A 19. század derekán évente már 200-250 t barnaszén "ásatik" a Szakácshegyen, ahogy akkor a Szarkás-hegyet nevezték. (A közelmúltban a vájártanulók tanbányájaként működött.) E században - az erős asszimiláció következtében - már csak magyar faluként említik. A szlovákság hajdani jelenlétéről családi nevek és a szlovákok körében használt kékítő festék, a "bajóti kék" elnevezés árulkodik. (E kifejezés Pilisszentléleken is ismert.) Patakja a század elején még malmot hajtott, és a Cinek-hegy "fazekasföldjét" szívesen használták a helybéli mesterek. Az I. világháborúban 30-an vesztették életüket Bajótról. 1903-ban megalakult a "Hangya" Szövetkezet, melyet 1924-ben a Gazdák Legeltetési Társulata, majd 1926-ban a Levente Egyesület, 1927-ben a Keresztényszocialista Bányamunkások helyi csoportja, 1930-ban a Polgári Lövész Egylet követett. Népkönyvtárát 1936-ban kapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. A Munkásotthont 1941-ben szentelték fel. Levéltári források szerint működött mindezek mellett még egy Községi Katolikus Kör is. A második világháború végén súlyos harcok folytak a község területén is, amelyek 1945. március 22-én értek véget. Az első tszcs 1953-ban alakult, utódját, a Béke Tsz-t a tokodival egyesítették. Lakóinak száma 1990-ben 1488 fő volt. 1984-1988-ig Esztergom vonzáskörzetéhez tartozott. 79