Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE RÖVID LEÍRÁSA ÉS BIBLIOGRÁFIÁJA - IPAR

IPAR Megyénkben ipari feldolgozásra alkalmas alapanyagok, ásványkincsek rejlenek a föld mélyén és a hegységekben. Földtani szempontból leginkább a földtörténeti középkor triászkori dolomitos képződményei fordulnak elő, helyenként jurakori másodlagos lerakódásokkal. A medencék körzetében eocénkori rétegek vannak, melyek jelenléte szénbányászati szempontból fontos. A Duna vízkészlete kedvez a nagyobb vízfelhasználást igénylő iparágak kialakulásának is. A középkorban iparűzésről (kézművesség a háziipar és céhes ipar) csupán Esztergomban, Komáromban és Tatán beszélhetünk. Ennek formája a kézművesség a háziipar és céhes ipar volt. Az esztergomi kovácsok, lakatosok, nyergesek, szíjjártók, sarukészítők, fegyvermívesek, posztósok, ezüstmívesek, rézművesek, ácsok, kőművesek, gombkötők stb. készítették a legfontosabb használati eszközöket. A török kiűzése után az iparosok száma fokozatosan emelkedett. Ezt elősegítették a betelepítések is. A megye szénbányászatának kezdete a 18. század második felére tehető. Ekkor kezdődött a kutatás Csolnok határában. Dömösön, Sárisápon és Tokodon 1810-ben már kőszénbányák adták a szenet a mészés téglaégetéshez. A GYÁRIPAR KIALAKULÁSA Az 1850-es években már csaknem ötezer iparost számláltak a megyében. A két legfontosabb ipari központ továbbra is Tata és Esztergom volt. Kezdett kialakulni a gyáripar: Tatán cukorgyár, bőrgyár, kőedénygyár, Majkon pokrócgyár, Ászáron, Esztergomban, Kisbéren és Tatán ecetgyár létesült. Az ipar fejlődése megélénkítette a kereskedelmet: Esztergomban 177, Tatán 47 kereskedő árulta portékáit. Megépült a Budapest és Komárom-Győr közötti vasútvonal. A kiegyezés kedvező feltételeket teremtett a gazdasági élet fejlődéséhez. Ennek egyik jeleként 1868-ban megalakult Esztergomban a Prímási, más néven Uradalmi Gépgyár. Meghatározó termelési ággá fejlődött a szénbányászat. A 19. század második felére, a 20. század elejére óriási jelentős ipari fejlődés indult meg. A kézműipar visszaszorult és átadta helyét a gyáriparnak. A legjellemzőbb iparágak: az építőanyagipar, élelmiszeripar, textil- és bőripar, faipar, vas- és fémipar. Az építőanyagiparhoz szükséges mészkő, márga, dolomit, agyag sok helyen rendelkezésre állt. A jelentős vízigényt a Duna és a bővizű források biztosították. Az első cementgyárak a Duna mentén települtek: 1868-ban Nyergesújfalun, 1869-ben Lábatlanon. Téglagyár több is működött, így a Szent István téglagyár Basaharcon, az esztergomi prímási uradalom téglagyára, a komáromi Becsali téglagyár, az ászári Hérics-féle téglagyár, a kisbéri és bábolnai téglagyárak, valamint Tatán a Szomódi úti téglagyár. Az élelmiszeripar legrégibb és ipartörténetileg legjelentősebb ága a malomipar. Esztergomban és Tata környékén már az Árpád-korban említik a vízimalmokat A 18. század közepén Fellner Jakab építész tervei alapján épültek a tatai malmok. Ezekből hat ma is látható ipari műemlék. Komáromban és Esztergomban úszó hajómalmok dolgoztak. (A századfordulón Komáromban szám szerint 12, Esztergomban 6.) A vízimalmok mellett elterjedtek a gőzmalmok is, tízről tudunk a megyében. A legismertebb: a komáromi, a kisbéri és a párkányi. Almásfüzitőn és Ászáron keményítőgyár, Kisbéren vaj- és sajtgyár, Bábolnán burgonyalisztgyár létesült. Az I. világháborút követő évtizedekben rohamosan fejlődött a technika. Tökéletesedtek az eszközök és a munkamódszerek. A gőzgépeket lassan felváltották a diesel-motorok, majd teret hódított a villamosság. Az iparvállalatok száma ugrásszerűen emelkedett: 1925 körül 2500, 1930-ban már 2700 működött megyénkben. Megjelentek az 500 főnél több munkást foglalkoztató nagyvállalatok is. 30