Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KÖRNYE

TATABÁNYA-BÁNHIDA TATABÁNYA A város és közvetlen környéke - kedvező természeti adottságai miatt - ősidők óta lakott hely. Rrégészeti leletek - népvándorlás-, avar-, honfoglalás- és Árpád-kori - a várost alkotó települések mindegyikében bizonyítják az ember jelenlétét. Tatabánya város létesült 1947. október 10-én Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida és Tatabánya egyesítésével jöttek létre. 1950-től Komárom ma Komárom-Esztergom megye székhelye. 1991-től megyei jogú város. BÁNHIDA Neve a személynévként is használt bán méltóságnév és a birtokos személyraggal ellátott híd főnév összetétele, amely eredetileg az Általéren keresztül vezető hídra vonatkozott. Okleveles említésed283: Banhida, 1332: Banchida. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló Árpád seregei itt győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait. (A krónika eme megállapítását a későbbi kutatások cáfolták, lévén, hogy a fejedelem a honfoglalás idején már nem élt.) A csata emlékét őrzi a Kő-hegy tetején a milleneum alkalmából felállított - egyetlen máig is megmaradt Turul-emlékmű (Donáth Gyula alkotása), valamint Feszty Árpád Bánhidai csata című festménye. (Eredetije Észak-Komáromban, a Dunamenti Múzeumban található.) Az emlékmű melletti Szelim barlangban - a hagyományok szerint - a török időkben hét falu népe keresett menedéket; az ellenség felfedezte a rejtekhelyet és elpusztította a bentlévőket. Bél Mátyás a Kő-hegyet Szent Vitt, ill. "Vittlyuk-hegy" néven említi, mivel a barlangban egy a hagyomány szerint egy Szent Vid néven ismert remete élt. Bánhida 1426-ig Tatához, később Vitány várához tartozott. 1541-ben még 15 adózó portát írtak össze a faluban. A török hódoltság idején, 1543-ban elpusztult, 1622-ben települt újra, jobbára református magyarokkal. A török zaklatásai miatt még 1693-ban is csak 5 jobbágycsalád lakott itt. Az 1733-46 közötti években új birtokosa, Esterházy József, szlovák telepesekkel népesítette be, 1768-ban 75 jobbágycsalád élt Bánhidán. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Esterházy Ferenc gróf tulajdona volt. 156 házban 207 család élt, népessége 1158 fő volt. 1 papot, 6 polgárt 77 parasztot, utóbbi kettő 79 örökösét és 136 zsellért írtak össze. A gyors fejlődésnek induló települést Fényes Elek "vegyes magyar-tót" faluként említi 1848-ban. A település fejlődése 1896-tól, a szénbányászat megkezdésétől felgyorsult. Jelentőségét bizonyítja, hogy a Győr-Oszőny közötti vasútvonalon (1884) önálló állomása volt, majd 1902-ben adták át a forgalomnak a Bánhida-Pápa közötti vasútvonalat. Az első világháború áldozatainak a község 1928-ban hősi emlékművet állíttatott. Mellette 1989-ben 1848-as emlékművet avattak. Az első világháború után szociális intézmények, középületek egész sora létesült. Társadalmi életének aktivitását jelzik az egyesületek, melyek közül az elsőt, az Önkéntes Tűzoltó Egyletet 1886-ban jegyezték be. Ezt követte közel négy évtizeddel később 1924-ben a Levente Egyesület, majd 1925-ben az Országos Zenészszövetség helyi csoportja, 1928-ban az Iparosok és Kereskedők Olvasóköre, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1933-ban a Magyar Keresztényszocialista Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének helyi csoportja, 1934-ben a Bánhiadi Sport Egyesület, 1935-ben az Országos Frontharcos Szövetség helyi csoportja, 1937-ben a Gazdakör, 1948-ban pedig a "Sólyom" Vadásztársaság. Az említetteken túl jelen volt a helyi közéletben a Katolikus Ifjúsági Egyesület. A zeneiskola, a tatai Esterházy Ferenc zeneiskola tagozataként 1937-ben fogadta az első növendékeket. 1930-tól működött a Bánhidai Erőmű, melyet a Magyar Dunántúli Villamossági Rt. angol kölcsönnel épített Verebély István tervei alapján. Ez a létesítmény tette lehetővé a Budapest-Hegyeshalom közötti vasútvonal villamosítását 1932-34 között. Környezetében 1927 után korszerű lakótelep alakult ki. 363