Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KÖRNYE

TATA 1849. május 23-án Esterházy Miklós gróf kiáltványban szólította fel birtokostársait a szabadságharc elleni szervezkedésre. A szabadságharc leverését megelőző hónapoktól Komárom várának elestéig többször megfordult a várkastélyban Görgey, Windischgrátz és Haynau is. Tata ez idő tájt nem hadi fontossága, inkább pihenést adó nyugalma révén játszott szerepet a szembenálló hadak vezetőinek életében. A közigazgatás 19. századi modernizálódása folyamatosan ébren tartotta a községek egyesítésének gondolatát, mely különböző okok miatt ütközött az Esterházyak érdekeivel. Az egyesítésre 1853. június 23-án mégis sor került. A két település 1859-ig élt együtt. Az egyesítés gondolata 1887-ben ismét felvetődött, megvalósítására azonban ekkor nem került sor. Az 1860-as évekre alakultak ki azok a polgári birtokviszonyok, amelyek 1945-ig meghatározták a földesúri és a paraszti gazdálkodás fejlődését. Tata határát az 1880-as évekig a háromnyomásos gazdálkodás szabályai szerint művelték. Az 1800-as éveket megelőzően a gabonafélék - búza, rozs - termelése volt a meghatározó. Ezt követően terjedtek el a kapásnövények, főleg a kukorica és a burgonya, majd a cukorrépa. Fontos szerepet játszott a termelési ágak között a szőlő-, a gyümölcstermesztés és az állattenyésztés. Ez utóbbit a szarvasmarha-, ló-, juh-, sertés-, baromfitartás és a méhészet túlsúlya jellemezte. Két cukorgyára is működött az 1850-es években; a 19. század végére mindkettőt bezárták. A közelgő ezredforduló változást hozott az ipar más területein is. A kőedénygyár helyébe a Hardtmudt-féle kályhagyár lépett. 1853-tól itt üzemelt az ország hatodik bőrgyára, melyet 1891-ben Mehlschmidt Gyula és örököseinek bőrgyárai váltottak fel. A helyi kézműipari hagyományokra épült a pokróc-, tarisznya- és szőnyeggyár, a pezsgőgyár, a szappangyár, a szeszgyár valamint a Stark és Stumfold-féle kékfestő üzem. 1883-ban megnyitották az "ipartanodát", melynek első két osztályába 200 tanonc járt. A kereskedelem az 1890-es évek végén indult látványos fejlődésnek. 1900-ban 256, 1910-ben 311 fő űzte ezt a foglalkozást. Fellendülését segítette az 1869-ben alapított Tata és Tóvárosi Takarékpénztár. A városiasodás jeleként 1882-1913 között új utcák nyíltak, 1886-ban megépült a Tatát Tatatóvárossal összekötő út, 1869-ben felépült a Kaszinó és 1885-1886-ban az új városháza. 1883-ban indult a város további fejlődését elősegítő Budapest-Bicske-Galla-Tata-Győr vasútvonal építése. A 19. század közepén, 1856-ban a 6-12 éves kort magában foglaló iskolakötelezettség teljesítését Tatán katolikus, valamint református elemi, izraelita főelemi és egy magán-leánynevelde, míg Tóvároson egy katolikus elemi iskola biztosította. Ehhez csatlakozott 1875-ben a nyilvános elemi leány népiskola. Tata község gazdasági népiskolája 1906 őszén nyitotta meg kapuit. Tata első nyilvános jellegű polgári leányiskolája 1903-tól működött. 1850-ben gróf Thun Leo rendelete nyomán az egykori hat osztályos piarista gimnázium négyosztályos kisgimnáziummá vált. A fejlődést az 1891. szeptember 11-én felavatott új gimnáziumi épület biztosította, mely végül 1911-ben nyerte el a főgimnáziumi rangot. Az első egyházi óvodát 1884 július 22-én létesítette Esterházy Miklós. A községi óvoda 1912-ben kezdte meg működését. A századfordulón 1307-en dolgoztak a mezőgazdaságban, 1621-en az iparban és 218-an a közszolgálatban. A nagybirtokosokat az Esterházyak képviselték, a középosztály - melynek java része kisiparos volt— a lakosság 45 %-át képezte. A zsidóság az 1880-as években az összlakosság 10,1 %-át adta. A település életében fontos szerepet játszott a honvédség, mely 14,1 %-ot tett ki. Tata és Tóváros sok katonát küldött az első világháború frontjaira, közülük 102 tatai és 154 tóvárosi elesett. A tanácsköztársaságot követően 1920 februárjában vette át az uradalom igazgatását gróf Esterházy Ferenc. Tata 1919-ben rövid ideig román megszállás alatt volt. 1921. október 24-én - a sikertelen királypuccsot követően - itt vették őrizetbe a várkastélyban meghúzódó IV. Károlyt és Zita királynét. A két világháború között az üzemek általában 20-30 munkást foglalkoztattak. A harmincas években Tatán 304, Tóvároson 272 iparos működött. 1930-ban a gyárak által foglalkoztatottak a családtagokkal együtt mintegy 20 %-át képezték a lakosságnak. A helyi társadalom fejlettségére utal az egyesületi élet gazdasága. 1872-től folyamatosan mintegy hatvan egyesületet, egyletet, társaságot jegyeztek be. 336