Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

A király elé mégsem mert bemenni sehogy. Gyakran fölment a hegyre, elvégezte ájtatosságait a »szép templomban«, de leült a palota boltíves kapuja elé egy kőre, gondolkozott, nézelődött, várt. Mióta Béla ifjabb király Ausztriába szökött, annyi úr meg pap járt ki s be a kapun, hogy a királynak percenet nyugta sem volt. Nyáron meg elvonult valahová fényes vitézi kísérettel, mondták, hogy a nyugati gyepűn be-becsapó németet szedte kordába. Julianus nem tudta bizonyosan, a kapu őrségét fölváltották, nyilván, mert nem bíztak benne, az új őrök pedig nem mondtak semmit, csak hümmögtek, az időjárást emlegették s szánakoztak a szegény, rongyos fráteren, aki oly türelemmel ül a kövön. Johannes érsek haldoklott. Papi társaságokban már az utódját is emlegették. Tamás püspököt. Sok híve volt Ugrin érseknek is, de az ő érsekségében nem bíztak, mert nyíltan levelezett a pápával Béla házassága ügyében s megbélyegezte a bánásmódot, melyben Mária ifjabb királynét részeltették. Örül a király, ha odalent van Ugrin érsek Kalocsán vagy Tótországban, s vesződik az egyre jobban hatalmaskodó bogomilokkal. Egyszer aztán híre futott, hogy meghalt Johannes érsek. A város harangjai zúgni kezdtek. És messze földről megindult a nép áradása Esztrigán felé. Annyi pap, szerzetes gyúlt össze, hogy a város kétszerakkora lett, mint annakelőtte. A halott érsek tetemeit a székesegyházban ravatalozták föl fekete gyászposztók, lángoló fokiák közé. Julianus betért a ravatalhoz, leborult a térdeplőre, buzgón imádkozott, majd szentelt vizet hintett a halottra. Odament hozzá, hogy clbúcszúzzék tőle. Nem ismert rá a nagyhatalmú papi fejedelemre, akit Eejérvárott látott. Olyan volt az arca, mintha viaszból formálták volna. Hajlott, erős sasorra szikáran emelkedett besüppedt arca fölé, ajkát görcsösen összeszorította, mintha maJÁNOS (Jobannes) kalocsai, majd esztergomi érsek (1205 - 1222) Temetése Esztetgomban: 1222 73