Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

Észak felé haladva egyre szebb lett a vidék, egy ideig a Duna mellett haladt az út, aztán megpillantottam a várhegyet, s a nagy, vörös kőtömbökből összerótt királyi várat. Esztrigánt Gyécsa tette fejedelmi székhellyé, a Nyugattal való megbékélés tanúságaként, abban a reményben, hogy már nem kell nyugati háborútól tartani, sem arra készülni. A várhegy tetején állott az Úr keresztje, melyet még a fejedelem emeltetett. Ahogyan felkaptattunk a palotáig, a vár alatt láttam az iparosok kis műhelyeit, főleg bőrösöket, sztrigánokat, van, aki szerint a város tőlük kapta a nevét. Útközben azt is láthattam, hogy az adózás primitív formáját hogyan gyakorolják itt: a király kíséretéhez hatalmas társzekerek sora csatlakozott, megrakva terményekkel, hússal, mézzel, borral, de baromcsordákat is hajtottak utánunk: a király a kivetett adó egy részét természetben vette át országbeli útjai során, avagy kíséretével együtt fölélte, mintegy vendégeskedés formájában, mert a pénz még nem forgott oly sebesen, mint Itáliában, és sok baromtartó vagy szántóvető jobbágy pénzt sosem látott még életében. A szállásom Emriké mellett jelölték ki, egy különálló házacskában a palota mellett. A palota külső falai kőből voltak, meglehetősen durván összerakva, a belső termek, szobák egy részét fából összerótt falakkal választották le, így lettek emberi mértékű, lakható helyiségek, amelyeket télen jobban lehetett fűteni. Az én házacskám is ilyenforma volt, de tágas és kényelmes, túl tágas is: magányos férfinak minek több szoba? így aztán egyben berendezkedtem, a másikat afféle tanulószobának gondoltam, ha véletlenül Emrik hercegnek kedve támadna meglátogatni. Vártam, hogy a király magához hív, és elmondja, milyen stúdiumokra helyezzem a súlyt, milyen elvek alapján oktassam és neveljem fiát, de senki sem mondott semmit, és Emrik másnap kora reggel, mise után megjelent, hogy tanítsam. Hellyel kínáltam a sápadt, komoly legénykét, és szép csöndesen, lassacskán elkezdtem kérdezgetni, hogy bántás nélkül kipuhatoljam tudományát és jellemét. Addig még soha nem tanítottam gyermeket, hát még királyi gyermeket, s bár még nem voltam éppen öreg, de erősen vissza kellett gondolnom saját gyermekkoromra, mit szerettem és mit nem mestereim szavaiban és viselkedésében, milyen eszközök és módozatok a legcélszerűbbek az oktatásban. Aztán, ahogyan lassanként megnyílt előttem a kisfiú lelke, és bizalom ébredt benne, majd később szeretet, szépen elfeledtem ezeket a módszereket és eszközöket, s úgy mondhatnám, egymást tanítottuk és szórakoztattuk, mert volt, amit ő tudott jobban, volt, amit én, s amennyivel több tényt tudtam nála, annyival több dolgot érzett ő meg a világ csodálatos rendjéből és isteni céljaiból. Emrik tűrhetően tudott latinul, gyengécskén görögül, kiválóan németül és természetesen magyarul. Szinte magától kialakult az a kedves és célravezető szokásunk, hogy Emrik tanítgatta nekem a magyar szavakat, én meg szinte ész61