Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

Géza kezdi: — Hát csak pajzsra kell emeltessük a fiút. — Nagy dolog lesz. — Nagy dolog, Sarolt. Pedig ez csak a kezdés. — És ha Koppány nem emeli a pajzsot? — Hiszen nem is emeli; tudhatod. Inkább billentené. — Akkor billenni fog. És István elesik. — Nem, Sarolt. Számoltam. Már régen számolok. És tudom, ahová az erdőelvi nemzetségek állanak, ott a győzelem. — Gyula öcsém hallgatna reám, és a Tétény törzzsel egy úton járt a Kende törzs is mindig. — Azért. — De én nem mehetek el hozzájuk. Én már innen nem mozdulhatok. — Pedig ide kell csaljuk jövő holdtöltére. Mind az erdőelvi nemzetségeket és a többieket is: a kabarokat, a Léi és Huba nemzetségeket is. — Jövő holdtöltére? Nem lesz hamar? — Nem, Sarolt. Sietni kell, mondom. Ma megéreztem, hogy kiméretett az időm. Hallod-é, Sarolt? Kurta idő méretett ki nekem. Az asszony reszketett; fázott és félt, és a hold olyan hidcgkomolyan sütött be az ablakon. Es a kutyák vonítva panaszoltak a holdnak. Nem mert megszólalni az asszony, félt, hogy az ura megérzi az ő nagy, szorongó félelmét. De Géza egyszer csak megint kezdte: — Alszol, Sarolt? Nem? Nem tudsz aludni te sem. Nehéz is ma még aludni... Gondolom, Bikácsot küldeném le Gyulához. — Nem elég. Nem is jó. És németet sem lehet küldeni. Egyet se. Ott a németnek nincsen becsülete. — Talán Aba urat? — Nem, nem, Uram, de tudnék valakit. — Kit? — István mehetne. A maga dolgában megy. S a Gyulák vére is a fiú. S vele mehetne Radla vagy valami más nagy pap. Nálunk becsülete van a papoknak, és a kopjákkal Csanád mehetne. Az is Árpád nemzetség, és az utat ösmeri. Géza úr mintha dörmögött volna erre valamit, de az asszony nem értette. Kinn az éjszakában élesen kukorékolt egy kakas és azután innen is, onnan is felelgettek reá más kakasok. Éjfél. A szombati nap hát eltelt és kezdőtlik a vasárnap. Sarolt összekulcsolta két kezét és hangtalanul imádkozott. S azután már csak félálomban hallotta az ura szavát: — Menjen hát István. Talán így lesz jó... 50