Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

S talán éppen ebben a percben, éjféli kakasszóláskor írta Radla, a barát, diáriuma mai napi feljegyzéseinek végére a dátumot: Castrum Strigoniensis, anno domini 996, die Sti.Hiacinthi, mensis Virginis. MÁSODIK KÖNYV Első fejezet /.../ Géza, a Nagyúr holdtöltére Esztergom várába hívatta a foglaló törzsek minden nemzetségének parancsoló urait. Tudták mind az urak: nagy, főbenjáró oka van a hívásnak. Géza úr beteg, és új nagyvezírt kell pajzsra emelni. És tudták, hogy Árpád óta most került sor arra, hogy nem a vezír édes fiát illeti a bot. Még amikor Taksony meghalt, pajzsra emelték az ő Géza fiát. Mert Taksony jó úr volt. Mulatós, vidám ember, és nem ütött soha a botja. A nemzetségek azt csinálták, ami nekik jólesett. Az erősebb foglalta a legelőt és a földet, ahogy akarta, és csupán arra vigyázott, hogy az Árpádok szállásföldjét kerülje el. Lám csak, a horka népei már a fehérvári gyepúig legeltettek, és a Balatonról elűzték Taksony úr halászó népeit. És velük együtt a Huba nemzetségek a másik oldalon szinte Pozsonyig tolták ki a szállást. S Taksony úr csak legyintett, ha erről került a szó. — Hagyjátok az éheseket, marad nekünk elég... így esett, hogy amikor meghalt, fiát egy akarattal emelték pajzsra. Mert jó az ilyen úr, aki megfelejtette, hogy vezéri bot van a markában. És Géza úr is szinte, hogy úgy folytatta, mint az apja. De aztán ide került az erdőelvi tartományból a szépséges asszony, aranyhajú Sarolt, és minden megváltozott. Nem egyszerre, nem. Észre is alig vette valaki eleinte. Géza úr nem bántotta sem egyik, sem másik szomszédját, de a gyepűk közén kóborló pásztoroknak, akiket az urak kiszorítottak a nemzetségi legelőkről, és akik ott legeltettek, ahol lehetett, azt izente: „adok jó legelőt, ha uraltok engem". És a nyughatatlan, szabad vitézeknek, akik egykoron Vérbulcsú, Léi és Botond hadnagyok zászlói alatt sarcolták a világot, de akiknek az augsburgi véres csatavesztés ezt a jó kenyerüket elvette, s most abból éltek, hogy a veszekedő urak sovány zsoldjáért egymást verték főbe, de jórészt rótákba verődve a gulyákat, méneseket sarcolták, majorokat, udvarházakat vertek fel, egyik úrnak rabját megfogták és eladták a másik úrnak, s vásárra vándorló kalmárokat fosztogattak, ezeknek azt izente Géza úr: „gyertek hozzám, kaptok kenyeret, fedelet, földet és urat"... A gazdátlan pásztornépeket és kóbor vitézeket azután a Duna és Tisza közé szorította, és megépítette a Tiszánál Szolnokvárát, meg lejjebb Csongorádot, Szert, a balatoni gyepűnél Veszprém várát, és a Dunánál Kalocsát, 51