Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

— Nem az első lesz hozzá ez az utam, atyám! — Akkor azt is tudod, mit kell tenned, ha a király katonái elfognának... — Tudom, atyám: lenyelem a levelet, mert ha a kezükbe jutna, érsek urunknak és Janus püspök úrnak igen kellemetlen lenne... — Legelőbb is neked lenne bajod, te botor! — korholta a pap. — Nem hallottad tán, mennyire háborog király urunk, amióta Kázmér herceg odahagyta Lengyelországot, s a magyar urak hívására seregével erre a földre lépett, hogy Mátyást a trónról letaszítsa?... Ezért hát a levél mellett temagad életére is jól vigyázz, fiam!... — Folytatta az írást, de néhány pillanat múltán megzavarta a bal oldali ajtón belépő őrtálló katona. — Engedelmet, atyám: Beckensloer egri püspök úr vezetésével a nagyságos urak kívánnak tárgyalni... — Szavait be sem fejezhette, mellette egymás után vonultak be a küldöttség tagjai, a terem közepén azonban összetorlódtak, mintha falba ütköznének. Az illendőség tilalma volt ez a fal, onnan ugyanis bepillanthattak a kápolnába, s a misézőket látva megcsöndesedtek. Az ölnyi hosszú, nehéz asztal mögött fölállt a pap, kapkodó mozdulatokkal reverendájába rejtette a levelet. — Laudetur Jesus Christus, püspök atyám! — mondta. — Nem óhajtod mégis befejezni, fiam? — kérdezte a püspök; szeplőktől élénkített, fehér, pufók arcán csúfondáros mosoly bújkált. — Nagyon nyugtalankodna Nyitra várában a híres poéta püspök, ha az érsek úr legújabb tudósítására hasztalan várna!... — Nem tudom,... nem értem, miről beszélsz, atyám — mondta a kétszínúsködésben járatlan pap, s nevetésre késztetően megint hibázott, mert sietve végigsimított a két gomb között reverendája alá csúsztatott levélen, mintha arról kellene megbizonyosodnia, ott lapul-c még. Beckensloer nesztelenül lopakodó lépteivel közeledett, már ott is magasodott az íróasztal előtt, és visszafogott, fölényes kacarászásával elnevette magát. Előrenyújtott párnás kezével az egyre zavartabb pap domborodó hasára bökött. — Hát arról a levélről, fiam, amit belépésünkre abbahagytál... No, vedd már le róla a reszkető kezed, nem hallod, milyen fecsegőn zizeg? — Megkerülte az asztalt, megállt a katonásan kiegyenesedő férfi előtt, kíváncsian vizsgálgatta. — Te vagy hát az a szemfüles hírnök, aki immár egyedül képes ki-beszökdösni a felséges urunk csapatai által körülzárt Esztergom várába?... Aki úgy jön-megy ennek a furcsa háborúnak a seregei között, mintha láthatatlan volna... Csakhogy tegnapelőtt jól megjegyezték ábrázatodat a király őrei, és ha innen még egyszer kimerészkedsz, hát élve el nem jutsz az áruló pécsi püspökhöz! Mert felköttet a király! 146