Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

Eközben elterjedt a hír, hogy Kázmér húszezer emberrel közeleg a határhoz, sok magyar siet üdvözlésére és serege a csatlakozó magyarokkal naponta növekszik. Az Üdvösség ezernégyszázhetvenegyedik évében, november elsején lépte át a határt. Nagyszerűen fogadták, amerre csak elvonult; ki-ki a szerencse nyomába szegődik. A közelből számos főúr megy elé; nagy pompával fogadják az új királyt, ígérnek neki készséges engedelmességet. Naprólnapra nő a lengyel tábor; sokan jószánlukból követik Kázmért, néhányan a többiek példájára. Naponta bátrabb lesz a lengyel; azt hiszi, hogy a saját országában bizton járhat-kelhet. Már átvonult Kassa és Eger vidékén, s Nyitra és Vác felé irányította táborát; várta az összeesküvés fejeit, hogy őt fogadják. Megáll tehát és sűrű levelezéssel, titkos futárokkal hívja magához a főembereket. De Mátyás sem aludt ezalatt. Erejéhez képest sereget állított, számos főurat Budára rendelt. Odajött a nádorispán, Matusnai Gábor kalocsai érsek, de Zápolyai Imre, a német Beckensloer János váradi püspök és sokan mások is az összeesküvők közül, kiket a király titkon visszaédesgetett magához mezővárosok, falvak adományozásával. Újlaki Miklós bosnyák királyt futárok útján kérdezte meg a király, vajon tüstént megütközzék-e az ellenséggel, vagy halogatással kell-e cselekednie. Várni kell — felelte az okos férfiú —, mert naponta sok ellenséges lándzsa visszafordul és segítségül jön. Tetszett a tanács Mátyásnak. Elindította táborát Budáról és ama főurakkal Esztergom felé indult. Gondolta, bölcsen először ezt kell cselekednie. Tudta ugyanis, ha kiengeszteli az érseket, az összeesküvés fejét, nincs többé kitől tartania. Esztergomhoz érve, a király megszállt a városban, s a vár alatt tábort vert. Majd Zápolyai Imrét, ezt a tekintélyes, komoly, bölcs férfiút, aki éppen oly ékesszóló volt, mint ravasz, a nádorispánnal és néhány főpappal a várba küldte, hogy békítsék ki vele az érseket. Midőn az érsek elébe értek, kérlelni kezdték, ne tántorodjék el holmi méltatlanságok miatt a királytól, kit mindig fiaként szeretett, s kit éppen az ő buzgalma és fáradsága segített a trónra. Azt is mondták, ha a fiú valamit elkövet, az atya legyen elnéző: a szülőknek igen türelmesnek kell lenniük s meg kell bocsátaniok fiaik hibáit. Fordítsa el lelkét föltett szándékától, mert ez a lázadás nagy bajba dönti az országot. El kell viselni a királyt, még ha botlik is, hiszen oly sok erénye van; nem kell őt megakadályozni abban, hogy dicsőséget dicsőségre halmozzon, s hogy az országot megvédje. Ixáke naponta oly dicső, nagy tettekre tör, hogy bűn lenne őt benne gátolni. De ez a lázadás most alaposan észretérítette; megvizsgálta önmagát, bűnbánat fogta el, s ígéri, hogy más lesz a jövőben. Bármit helytelenül lett, a hadiszokás kényszerítette rá, hogy tegye; őszintén bevallja, magának nem gyűjtölt kincseket; ezentúl mindenkivel higgadtan bánik. Végül Zápolyai Imre a maga és a király nevé143