Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

ben kérve kérte, hogy régi kegyességével, igyekezetével és buzgalmával oltal­mazza fiát, s a király akként cselekszik, amint ő kívánja, követeli. Sőt a kicsi­kart dézsmákat is önként visszaadja, sőt a jóviszony helyreállása után nagy részét már most visszafizeti, mielőtt még felszedi táborát. A beszéd után könyörgésekkel környékezték meg az érseket; néhányan kér­lelően térdeltek elé, atyai térdét ölelték, kérve, hagyjon fel az ország háborí­tásával, veszedelembe döntésével. Ő pedig, bár sokukat ferde szemmel s megvetően nézte, elámulva hirtelen megváltozásukon, állhatatlanságukon, mégis legyőzetve, azt válaszolta, hogy sohasem tér el a többi főpap és főúr határozatától, és sohase veszi magának azt a jogot, hogy bármit is tegyen aka­ratuk ellenére. Nem tagadja, olykor haragra gyúlt Mátyás ellen, fiaként szaba­don dorgálta, s többször panaszt emelt amiatt, hogy nem jogos és méltányos, ha a király az egyháziak jövedelmét igénybe veszi, sem az, ha az egyház ügye­ibe avatkozik. Nem mondhatják rá, hogy egyedül hívta be Kázmért, mert szá­mos társa volt, akik most színt változtatva, hallgatnak. Egyedül ő nem is fogja Kázmért Magyarországon marasztalni, sem a többiek véleményének ellene nem szegül. Régen ismeri már Mátyás természetét; jól tudja, hogy mostani enge­dékenysége végzetes lesz neki is és sokuk számára. Végül is, minthogy már így akarják s erre kényszerítik, ha nyilvános esküvel kezeskednek, ő, mint aze­lőtt, újra engedelmeskedik a királynak. Miután ekkor mindnyájan hitüket adták a maguk és a király nevében, s — mint sokan állítják — a tizedek fejében pénzzel fizettek, a kibékülés megtör­tént. Rögtön lementek, hogy felkísérjék a királyt a várba. Elmondtak mindent, hogyan történt; a királyt nyomban nagy nyugtalanságtól szabadították meg. Késedelem nélkül velük együtt felment a király a várba. Miután kevés békél­tető jelenlétében az érsek elé ért, Mátyás így szól; — Soha nem hittem volna, szentséges atyám, hogy te elhagyj. Jól tudom, te sem fogod sohasem elfelejteni, hogy haldokló atyám a te oltalmadba aján­lott engem; nem is hihettem volna, hogy az pártoljon el hűségemtől, akit a hűség és szeretet örök példaképének nevezünk. Velem együtt vetettek börtön­be, vertek bilincsbe; életemért és méltóságomért önként vállaltál minden ve­szedelmet. Te váltottál ki a cseh fogságból; királysághoz, koronához segítettél. Nem volt nehézség és veszedelem, amin ne diadalmaskodtam volna a te mun­káddal és tanácsoddal. Most se hiszem el, hogy elhagynád Mátyást, akit mint újszülöttet karodon hordoztál, akit mindig gondosan neveltél. S ha valamit én, az ifjú vétettem ellened, bocsásd meg, kegyes atyám; könyörülj fiadon. Kérlek, ha volt köztünk valami harag, váltsa fel ezt újra a kölcsönös régi sze­retet. Veszedelemben forog most, akit Magyarország királyává tettél; kérlek ol­talmazd meg fiadat. Őrizd meg régi jóságoddal a te hozzám való halhatatlan jótéteményeidet, hogy lássák, amit ez életből távozó atyámnak ígértél, be is váltottad. 144

Next

/
Thumbnails
Contents