Esztergomi helikon

Tartalom - Nagyfalusi Tibor: Előszó

lusztratív mű vagy műrészlet, a témát melyikben „emeli meg" inkább a gondolati-érzelmi reflexió, a személyes erejű formálás? Mivel ez a „többlet" a lírában valamennyire már csupán a műfaj természetéből eredően is jelentkezik, mégpedig a legkisebb terjedelemmel: válogatásunk a lehető teljességre törekedve vehette fel a tematikailag idetartozó verseket. Az epika és a dráma nagy tömegben kínálkozó anyagát ellenben erősen meg kellett rostálnunk. Egyrészt a nagy terjedelem okán csupán részletek közlésére gondolhattunk; másrészt e művek nagy többsége igencsak híján van a fent említett tartalmi minőségnek: bennük az esztergomi érdekű történetiség pusztán sematikus történetbonyolítás, festett kulissza marad. Ezért mellőzi válogatásunk a kifejezetten „ifjúságinak" szánt történelmi (kaland) regények körét, s ugyanígy — a 19. században különösen szapora — hőseposzaink és királydrámáink méltán feledett tucatjait. Mindebből az is kitetszik, hogy köteteinkben a másik — és csak másodrendűen érvényesített — válogatási szempont: a szépirodalom műfaja, a tényirodalom lelőhelye. Ami ezt az utóbbit illeti, eleve csupán a publikálatlan levéltári forrásokat zártuk ki, hiszen ezekből szemelvényezni más típusú gyűjtemények feladata. (Azért két dokumentum közlésével — a második kötetben — e körből is kivételt engedtünk.) Amikor tehát a valahol már megjelent lényirodalomból — krónikák, értekezések, útirajzok, hírlapi tudósítások, levelek anyagából — válogattunk, szintén tartalmi érték szerint igyekeztünk dönteni, azaz a leginkább hitelesen informatív, ugyanakkor legszínesebben illusztratív szövegeket szerepeltetni gyűjteményünkben. A tényirodalom különösen az első kötetben kapott bőséges helyet. A szépirodalommal nagyjából egyenlő arányú jelenléte itt irodalomtörténetünknek azt a fejlődési sajátosságát is tükrözi, amit fentebb már jeleztünk: a témaválasztásban sokáig a „nagy" történelem — és Klció múzsa — uralkodik. A dokumentum-jellegű prózai szemelvényeket azonban gyűjteményünk további kötetei — több okból — szintén nem nélkülözhetik. Legfőképpen azért nem, mert későbbi íróink is — mindmáig — állandó ihletforrásként keresik meg a magyarság „viharos századait", az esztergomi helyszínű történelmi cselekményt és meghatározó szereplőit. A hagyomány immár nemzeti nyelvű — és mind reflexiókban, mint stílusban egyre személyesebb arculatú — újabb meg újabb feldolgozása, átértelmezése pedig szinte kívánja az összevetést tényköze/ibb valóságalapjával, legalább egy-egy dokumentum-szöveg erejéig. Válogatott közlésüknek nemkevésbé fontos ölet, hogy nem csupán irodalmi szövegekből kívánunk „esztergomi" olvasókönyvet adni, hanem egyben irodalmunk szélesebben értelmezett — tehát művelődéstörténeti hátterét is valamelyest megmutató — folyamatáról. Mindezek alapján szükségszerűnek tartjuk, hogy a kötetek szerkezete, fejezetbeosztása az eseménytörténet időrendjét követi. Azaz a szemelvények sor9