Esztergomi helikon

Tartalom - Nagyfalusi Tibor: Előszó

lassú polgárosodására gyakorol. Miközben az idegen — főként német és rác — betelepülők elmagyarosodása Esztergomban is gyorsan végbemegy, az iparosító-urbanizáló fejlődés jóval lassabban, vidékiesebben folydogál. Kétségtelen távlatvesztés jellemzi, — így irodalmunk történetéhez csak közvetve járulhat hozzá. Nemzeti és egyetemes értékű alkotásokkal nem, de azzal igen, hogy létrehozza befogadásuk, közvetítésük helyi intézményeit: nyomdát, könyv- és lapkiadást, kaszinót, egyesületeket, könyvtárat. A városfejlődésnek ez a közművelődési, kulturális arculata viszonylag polgárosultabb és határozottan teljesedő; azonban „helikoni" magaslatát keresve, először is közvetlenül a várhegyi főszékesegyház felé fordul. Elfogadva, hogy nemcsak városképét, de szellemi tájékozódását is a Magyar Sión tetőzi be, határait is az szabja meg. I-átóköre Európára nézve a hagyományos értékekre szűkül; működési körében a megőrzés motívuma éppolyan döntő hangsúllyal uralkodik, ahogy jelképesen a Bazilika látványában. A városkép csúcsaként mindenütt feltűnő nyomatéka messzeható méltósággal ígér biztonságos gyámolítást az ittlakóknak, — attraktív úticélt az ideutazóknak. Az egyházi főváros székesegyháza Esztergom újkori polgárosodására fényt és árnyékot egyaránt vetett, ahogy múltjának emlékeire is. Klasszicizáló tömege ugyanis pusztítva építette magába a „régi dicsőség", a „nagy idők" maradványait. (Csupán a kivételes épségű Bakócz-kápolnát őrizve meg változatlanul.) így lett egy hatalmas építészeti műalkotásnál jóval több: a Magyar Sión történelmet magába sűrítő újabbkori szimbóliuma. És nemcsak egyházi, de világi történelmet is, — úgyszintén a várhegyi központból magyarrá honosított európai „Helikon" múltját: művelődés, művészet, irodalom hagyományos értékeit. Ez a tartalom egyfajta „ünnepi" nemzettudatot sugároz, — a lokálpatriótáknak ugyanilyen változatú várostudatot is. Az üzenetet persze ki-ki műveltsége és személyisége szerint mélyebben vagy felszínesebben fogja fel. Mindenesetre vonzani kezdi a hivatásos mélység-kutatókat: művészeket, írókat, költőket is. A meginduló turista-sereglésben egyre számosabban tűnnek fel e zarándokok is, akik az emberi világban mint „jelképek erdejében" közlekedve, folyton megfejtését keresik „nagy" történelemnek és hétköznapoknak, mítoszoknak és eszméknek. Őközülük majd Babits válik ki, aki a mi századunk húszas éveinek elejétől tartósan látóhelyet foglal a „saját hegyén". Gyűjteményünk HARMADIK KÖTETÉNEK is meghatározó magaslata lesz az ELŐHEGYI, amely távolabbról néz szembe a Bazilika megemelte Várheggyel és a Szenttamás dombjával. Babits szeme és szelleme itt az esztergomi Helikon-vidék új központját teremti meg: törvényszerű tehát, hogy a Várhegy épített magasának és felásatott mélyének annyi művész és irodalmár látogatója ezt is igyekszik felkeresni. 7