Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat harmadik évkönyve
Boleszló herceg, esztergami érsek. Pór Antaltól
sekség időközi befolyt jövedelmét a pécsi és veszprémi püspököktől átvegyék és róla számot adjanak. ') Boleszló pecsétjéről, eddig kettőről van tudomásom; az egyik az országos —, a másik a pannonhalmi szent-benedekrendi levéltárban őriztetik. Sajnos, mind a kettő töredezett, kopott, még sem annyira, hogy azt rekonstruálnom ne lehessen. A sárga viaszba nyomott monorú pecsét hossza 10, szélessége 6*5 centiméter. Csúcsíves (gót) oltártáblát alakít, mely hosszában is, széltében is három részre van osztva. A főalak a középső fülkében az istenanya, balkarján a kisded Jézussal. Balról tőle szent (aureolás) püspök (sz. Adalbert) mitrával s az apostoli kettős kereszttel; jobbról női szent (Mária Magdolna) a kenőcstartó edénynyel. Legfelül feszület, Krisztus a kereszten. Legalul Boleszló érsek térdel balra fordulva, fején hegyes püspöksüveg, melynek szalagjai hátul messze elállanak, mintegy lebegnek ; mögötte közel a kerethez, B, neve első betűje. A térdelő érsektől jobbra, balra egy-egy háromszögű címer-pajzs. A jobbikban az Anjouk által az időben használt királyi címer, liliomok és pólyák, a bal pajzsban a lengyel sas látható. A pécsét körirata : S • BOLESLAI • DVCIS • THOSTEN • STRIGONIEN • ECLIE • ARCHIEPI • & • EIVSDE • LOCI • COITIS • PPETVI. (—Sigillum Boleslai Ducis Thostensis, Archiepiscopi Strigoniensis, et eiusdem loci comitis perpetui. 2) 1) Theiner, Monum. Hung. I, 529 2) Dr. Récsey Viktor pannonhalmi könyvtárnok úrnak, Palatin Gergely főiskolai tanár úrnak, nemkülönben dr. Kárjfy Ödön országos levéltári kezelő igazgató úrnak, kik engem e pecsét rekonstruálásában segíteni szíveskedtek, ez úton is meleg köszönetemet nyilvánítom. Jr'ór c/lntal.