Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat harmadik évkönyve

Boleszló herceg, esztergami érsek. Pór Antaltól

44 esztergami érsekhez, suffraganeusaihoz és tartományai inquisi­toraihoz Avignonban, 1328. augusztus 9-én kelt leveléből azt, hogy a pápa e levelét azon püspökök ellen intézte, kik a fön­tebb körülirt eretnekségbe estek. l) Ellenkezőleg a pápa meg­bízta az érsekeket és püspököket, hogy mindazokat, főleg szer­zeteseket, kiket Qiiia quorumdam kezdetű konstitutiója értelmé­ben eretnekségen érnek, az egyházból kiközösítsék, és mint ilye­neket templomaikban minden ünnep és vasárnap kihirdessék; továbbá mindazon kedvezményektől, szabadalmaktól és előjogok­tól, melyeket állásoknál fogva az apostoli szent szék kegyelmé­ből élveznek, megfosszák. — Hasonló értelemben utasítja az inquisitorokat. 2) XXII. János pápa bullája, mely a kath. világ minden ér­sekének, a szerzetes rendek minden tartományának és számos hitinquisitornak megküldetett, az expeditio nehézségei miatt alig ha találta már életben Boleszló érseket, ki 1328. december ha­vában hunyt el. Gyanítom ezt onnét, mert az érsekre címzett bulla nem az érseki levelesházba, hanem a káptalan levéltárába került és mind e napig itt őriztetik; tehát valószínűleg széküre­sedés idején érkezett meg. Boleszló érsek után arckép, egyházi kincs, vagy más em­lék nem maradt. Aminek oka talán abban is rejlik, hogy holta után összes drágaságait, még az egyházi szereket is szentség­telen kezek elrabolták, a tizedeket és más egyházi jövedelme­ket, sőt még az egyházi javakat is lefoglalták. 3) A pápa megértvén a bitorlók kezére került esztergami egy­ház siralmas sorsát, minthogy az új érsek választásának, illetve kinevezésének ügye előre láthatólag gyorsan elintézhető nem volt, 1330. januárius 30-án kinevezte László pécsi és Henrik veszprémi püspököket az esztergami egyház kormányzóinak a lelkiekben, és valamennyi jövedelmei kezelőinek. Utóbb meg­bízta magyarországi követeit és tizedszedőket Berengárt és Raj­mundot, hogy néhai Boleszló érsek hagyatékát, valamint az ér­') L. Póterffyt az idézett lapon. 2) A bulla az esztergami káptalan magánlevéltárában (lad. 44. fasc. 1. nr. 13.) őriztetik. Dátum Avinione V. Idus augusti, Pontificatus nostri anno duodeeimo, mely keletet is Péterffy hibásan fejtette meg, mint ezt már Schmitth gyanította. A bullát kiadta Fejér, CD. VI1I/1II. 303. 3) Roller, Hist. eppatus Veccl. II, 350. — Fejér, CD. V1H/III, 464. — Veszprémi tgyh. rom eklt., II, 51.

Next

/
Thumbnails
Contents