Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat második évkönyve
Miként jutott 1543-ban Esztergom árulás által török kézbe. Némethy Lajostól
53 mulassanak azon idő alatt, melyet a hiábavaló ostromlással itt vesztegetnek. Lascan körül egy kevés spanyol volt, kiket hozzá rokoni kötelék és barátság fűzött. Az olaszokból két szakasz volt öszszeállítva és pedig azokból, a kik Medicinek, a hajóhad parancsnokának és Vitellius Sándornak Olaszországba történt visszameneteliik után Magyarországban maradtak. Századosaik Nardoi Elek és Matrici Vincze valának. Összesen ugy hatszázan lehettek. Ezek közül alig ötszáz harczképes és harczravágyó férfi. Ezek is nehezen hagyták magokat reábírni, hogy a várba bevonuljanak. Hrizzájok volt csatolva két zászlóalj német katonaság, a kik az ostromlás harmadik napján vetődtek be a várba. A midőn Fortaler *) Tristán és Münch Ferencz 2) parancsnokok alatt, két nagyobb hajón érkeztek körülbelől 300-an. 8) Hoztak ezek magokkal lőport és más az ostrom alatt szükséges tárgyakat is. Az egész várőrség létszáma ezerhatszáz emberből, csupa gyalogosból állott. Lascannak Esztergom vára ostromát közvetlen megelőző időből hat eredeti és sajátkezüleg aláirt levele van meg a Magyar Nemzeti Muzeum levéltárában az 1543. évbeli iratok csomagában. E levelekben ő magát: „Martinus de Lazcano"-nak írja alá. Tehát magyarul helyesen Lazkánói Mártonnak volna nevezhető. Azonban maradjunk a már megszokott Lascan névnél. A selmecziek felkérték Lascant, hogy a törökök előnyomulását illetőleg értesitni őket. A latin nyelven irott levelek mind Esztergomban keltek. Tartalmuk felette érdekes, mert tájékoztat az Esztergom ostromát megelőző eseményekről. Lascan január hó 24-én kelt levelében jelenti, hogy a budai Bálibasa béglerbéggé és utódává Mehmed bég, neveztetett ki. Május hó 12-ikén pedig jelenti, hogy Báli basa legközelebb mult vasárnapon meghalt. Tehát május hó 6-án. E levelében még egy igen nagy fontosságú hirt is közöl és pedig azt, hogy a német birodalomban ő felsége számára 20,000 gyalog és négy ezer vértes lovas zsoldjának kifizetését elhatározták. Junius hava 7-én kelt leveléMások szerint Vierthaler. 2) Istvánfi szerint ennek népszerű neve: a ratisbonni szerzetes, »Der regensburger Mönich* volt. 3) Ugyanő azt mondja, hogy mind két csapatban külön-külön 300 ember volt, így tehát 000 német katona volt volna a várban.