Esztergom Évlapjai 2009
L. Balogh Béni — Peragovics Ferenc: Az esztergomi zászlóvita 1940-1943
L. BALOGH BÉNI —PERAGOVICS FERENC AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓVITA 1940-1943* Levéltári rendezés során nemegyszer kerülnek elő a kutatók által még fel nem tárt iratcsomók, amelyek váratlanul új megvilágításba helyezhetik a történelmi múlt már lezártnak vélt kérdéseit. Ilyen dossziéra bukkantunk nemrég - a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában - Esztergom város 1943. évi polgármesteri iratai között. A 14.993/1943. pm. alapszámon fellelhető dokumentumok az esztergomi városi zászló történetével kapcsolatosak, és eddigi ismereteinkhez képest merőben új szempontokat vetnek fel. Az okmányokból ugyanis egyértelműen kiderül: az 1940-es évek elején Esztergom városa nem a sokak által már akkor is „ősi-nek" tekintett, vörössel és ezüsttel nyolcszor vágott, tehát vörös alapon négy ezüst pólyát ábrázoló zászlót használt, hanem vörössel és ezüsttel egyszer vágottat. Összehasonlításként: a magyar városok közül Mohácsnak volt ugyanilyen zászlaja, míg a nagykanizsain a színek fordított sorrendben helyezkedtek el ezüst-vörös -, akárcsak a lengyel zászlón. Az iratok zömét dr. Etter Jenő, Esztergom város 1941. január 20-án megválasztott polgármestere (illetve az addig a város ügyeit ténylegesen intéző dr. Brenner Antal polgármester-helyettes) és dr. Széli Sándor, Budapesten élő „heraldikai író" 1940-1943 közötti levelezése alkotja. Olvasható a jeles tudós, dr. Lepold Antal kanonok, valamint a Magyar Királyi Országos Levéltár főigazgatója, dr. Herzog József szakvéleménye is. Amint az a dokumentumokból kitűnik, Széli (aki Bihar vármegye tiszteletbeli főszolgabírája volt) 1940 novemberében kereste meg levélben az esztergomi polgármestert: adatokat kért tőle a magyar városok címereiről és lobogóiról készülő tanulmánya számára. Elképzelhető, hogy ismerte már az Esztergomban használatos - általa történelmietlennek és elhibázottnak tartott - zászlót, hiszen levelében kitért bizonyos „szabálytalanul képezett" városi lobogók használatára, és pont e szabálytalanságok kiküszöbölését, újak tervezését tűzte ki céljául. 1 Meg sem várva a polgármester-helyettes válaszát - aki lerajzoltatta neki az egyszer vágott vörös-ezüst zászlót, majd a rajzot postafordultával elküldte -, ugyanebben a levélben (kéretlenül) már közölte is elképzelését „a heraldika szabályai szerint a városi címerből képezett" új lobogóról. Ez a vörös alapon négy ezüst pólyát ábrázoló zászló tervezete volt. * A tanulmány a Levéltári Szemle 2008. 3. számában megjelent írás bővített változata. 1 Széli Sándor 1940. november 13-i levele. 1. sz. dokumentum. 193