Esztergom Évlapjai 2009

Szabó Ferenc SJ: Prohászka Ottokár időszerűsége

val [...]. De meg azért is érzem magam idegenül, mert nem lehet biztonságosan és barátságosan dolgoznom, s azt kell hinnem, hogy félreértések hínárjába kerülök..." De aztán elül a vihar, és újra visszabillen egyensúlya. Tovább dolgozik. A régi élmény (az albanói) ismét visszatér, de most niár sok-sok élettapasztalattal gazdagodva, az élet visszás oldalát is ismerve így elmélkedik: „Nem tudom, kinek tulajdonítsam, de az én lelkemben a legnagyobb hatalom a szépség, melynek hódolok. Nem értem az igazságtól s jóságtól absztraháló szépséget, hiszen ilyet nem is fogadnék el; de az igazság- és jóságnak előttem a szépségbe kell öltözködniök, mert míg ezt nem teszik, azt érzem, hogy szegények s nincs ruhájuk, az ami jár nekik [...] A szépség a legnagyobb hódító erő: Kár, hogy az Isten szépségérül semmi fogalmunk; de mi lesz velünk, ha az egyszer elénk lép, s a mi szépségszomjas lelkünket elárasztja! Nekem a szépségénekés élvezet..." (1913. dec. 15.) Az 1919-es vörös terror mérhetetlen undorral tölti el lelkét, de igyekszik észrevenni az „idők jeleit". Prohászka 61 éves 1919. július 7-én, amikor egy hosszú naplójegyzetben reflektál az első világháborút követő fölindulásra, a forradalom új szeleit érezve keresi az egyház holnapi küldetését. „Hát mi a lényeg az egyházban? Az, ami a keresztmységben az égből jött, s mint isteni erő lépett a világba; szellem és lélek és élet volt, a történelmi csak akkor kezdett lenni, mikor emberi viszonyok közé lépve elhelyezkedett... " Miután jellemezte a kereszténység alakváltozásait az őskeresztény közösségektől a középkoron át az újkorig, arról szól, hogy a korszerűség megítélésében a haladó és maradi irányzat ütközik. A maradiak a múlt formáihoz ragaszkodnak, megszentelt hagyo-mányaikat akarják fönntartani, még akkor is, amikor azok már nem szolgálják a lelki életet: A haladók - és magát közéjük sorolja - „nem kisebb szeretetből az egyház iránt, de talán nagyobb megértéssel az új idők igényeinek, az új formákat sürgetik. Ez utóbbiak szeretetének bátornak is kell lennie, mely nemcsak küzdeni kész a konzervatív elemek nehézkességével, de a rossz értelemben vett modernizmus vádját is tudja nagylelkűen elviselni, s a gyanúsítást szívére nem veszi. így volt ez tnindig; sokféle félreértés, ragaszkodás és féltés, hatalmi vágy, egyéni érzések, rokon- és elleiiszenvek és szenvedélyek járnak az egyháztörténelemben is. Miért is ne? Hiszen emberi története az isteni erőknek!..." Prohászka minden emberi elemet a történelmi fejlődés szempontjából tekint és értékel. Felhívja a figyelmet arra, hogy a múltból okulnunk kell, és azt kell kutatnunk, hogy miként valósíthatjuk meg az igazi reformot az egyházban, amelyben - a hívők szeretetközösségében - kétségtelenül benne működik Isten pünkösdi Lelke. „A főindulat a szeretet az egyház iránt. Szeretjük az egy-házat, benne gyökerezünk, belőle élünk. Mint Szent Athanáz és Görres József, az isteni erőknek megtestesülését látjuk benne végig a történelmen - a történelmi ballépésekkel, hiányokkal, gyarlóságokkal..." Ezekből az alapelvekből Prohászka olyan gyakorlati következtetéseket von le az egyházi reformhoz, amelyeket a II. 159