Esztergom Évlapjai 2009

Szabó Ferenc SJ: Prohászka Ottokár időszerűsége

elejétől sűrűsödtek szereplései a fővárosban, illetve szerte Nagy-Ma­gyarországon. Hirdeti XIII. Leó szociális elveit; ösztönzésére létrejön a Phi­lippinum papi egyesület, amelyből 1902-ben kinő a Regnum Marianum. Elő­adásokat kezd tartani a Glattfelder Gyula alatt újraéledő Szent Imre-körben; majd több más fórumon előadásokkal, hitvédelmi konferenciákkal lép fel. Azt hirdeti, amit a Diadalmas világnézetben és más könyveiben bővebben ki­fejtett. 1901 farsangján kezdte meg a budai vártemplomban, kizárólag a férfi­ak számára konferenciabeszédeit, amelyeknek hihetetlen sikerük lett. A kon­ferenciák végén a férfihallgatóság jó része elvégezte húsvéti gyónását (sokan évtizedek óta először gyóntak). Ez volt a magyar katolikus értelmiség lelki újjáéledésének születése. A férfi, majd nemsokára a női konferenciák or­szágosak lettek. 1903 után már a Budapesti Egyetemi Templomban tartotta konferenciabeszédeit. (Ezekből lett az ÖM XIII. kötélében a Dominus Jesus c. sorozat, amely először 1903-ban, kis füzetben jelent meg.) A székesfehérvári püspök (1905-1927) Prohászka 22 évet töltött Esztergomban. 1904. március 4-én kinevezik Budapestre az egyetem nyilvános rendes dogmatikatanárának. Nyáron két regnumi pap társával amerikai misszióba megy. Élményeit útirajzok­ban örökíti meg. 1905. október 15-én kinevezik székesfehérvári püspökké. December 21-én X. Pius pápa szenteli püspökké a Sixtus-kápolnában. 1 5 1907-ben jelent meg Prohászka Modern katolicizmus című könyve, amely összefoglalja világnézetét, hitvédelmi-apostoli programját, és amely ma is időszerű, fél évszázaddal megelőzte a II. vatikáni zsinat kor­szerűsödési programját. A könyv a modernista válság idején született. X. Pius Pascendi kezdetű enciklikája ugyanebben az évben jelent meg, Prohászkát is modernizmussal gyanúsították, és az akadémiai székfoglaló mellett éppen a Modern katolicizmus) volt a második könyv, amely római indexre került. 1 6 Prohászka a Modern katolicizmusban bővebben kifejti a modernséggel szembeni álláspontját. Teilhard de Chardinre emlékeztet az a nyitott maga­tartása, mellyel szembenéz a természettudományok új vívmányaival, az evo­1 5 Prohászka püspökké szentelése 1905. december 21-én, Szent Tamás apostol ün­nepén történt, nem december 24-én, amint ezt Schütz (elírása?) nyomán többen tévesen állították. In: Szabó Ferenc: Prohászka Ottokár élete és műve, Szent Ist­ván Társulat, Budapest, 2007. 108. 1 6 Szabó Ferenc: Prohászka és a modernizmus. In: Prohászka ébresztése I (szerk. Szabó Ferenc) Budapest, 1996, 73-175. - Prohászka Ottokár élete és műve, V. feje­zet.) 153

Next

/
Thumbnails
Contents