Esztergom Évlapjai 2000

RÓNAY Gábor: Egy német zsoldos Esztergom-vidéki és budai kalandjai 1686-ban

Az Ördög - árokbeli „orvosság gyűjtésre" azonban ráfizettek a brandenburgi vitézek. A nagy nyári hőségben a feldarabolt török hullák és lótetemek olyan szörnyű miazmás bűzt terjesztettek a brandenburgi tábor közvetlen közelében, hogy a szerencsétlen katonák tömegesen megbetegedtek. Végül is, a brandenburgi tüzérek kénytelenek voltak táborukat elhagyni és egészségesebb helyre költözni. Mint mindig, úgy tetszik, mindennek a magyar katonák, és a katonai segédmunkára befogott környékbeli parasztok fizették meg az árát, „A magyar talpasokat (Tolpatchen) és parasztokat kénytelenek voltunk arra kényszeríteni, hogy ássanak egy roppant nagy gödröt, dobáljak be a hullákat és földeljék el őket." Szegény talpasok. Dietz mester ott volt, szavahihető szemtanúként, a budai fellegvár végső ostrománál. Leírása ma is lélekbe markoló. „Én egy közeli dombon feküdtem a hasamon és kitűnő, szinte nézőtéri páholyból néztem, amint az utolsó roham megkezdődött és a rohamosztagok rést vertek a fellegvár falán. „Nem csak a török katonák hanem nőik és gyermekeik is fegyvert fogtak és rohantak a réshez, karddal, pisztollyal a kezükben és elkeseredett eltökéltséggel, hogy testükkel töltsék be a rést. Hamarosan azonban a hullák egy magas embernél is nagyobb halmokban feküdtek, ahogy egymás után a törökök mind elestek. Tudniuk kellett, hogy ők hiába harcoltak az utolsó csepp vérükig. Ők védekezhettek és üvölthettek, amíg tudtak, de mi mégis elfoglaltuk a fellegvárat." A vértől megittasult rohamosztagosok, és az őket követő második hullám katonái olyan vérengzésbe kezdtek ekkor Buda keskeny utcáin, ami még a sokat látott Dietz mestert is szörnyű undorral töltötte el. „Az anyja hasában lévő gyereknek sem kegyelmeztek meg a mieink," jegyzé fel a borbély-sebész. „Mint én azt saját szemeimmel láttam, amikor lejöttem a dombról és magam is berohantam a résen át a fellegvárba, halott török nők és zsidók feküdtek minden felé, kezükben elsütött pisztollyal, vagy kivont karddal. Ezeket katonáink meztelenre vetkőztették, és lándzsáikkal - főként ölükön keresztül - ismételten átszúrták,. Majd hasukat is felmetszették és a még meg sem született gyermekeiket kardjaikkal kifordították. Számomra ez volt a legsajnálatosabb. Más katonák meztelen, egy-két éves török gyerekeket szúrtak kardjukra, vagy csapták őket a várfalhoz. Nem volt kegyelem senkinek sem. Engem elképesztett, amit katonáink ott véghez vittek és elborzasztott az, hogy az emberiség sokkal kegyetlenebb saját fajtájához, mint a vadállatok a magukéhoz." „A törökök két főparancsnokát, akiknek egyike vak volt, a piactéren lőtték le, közvetlenül a minaretjük előtt." Őket egy csoport török vette körül, kik nem viseltek fegyvert s nem vettek reszt a csatában, s kiket ezért fogolynak tekintettek. „Azok, akik nem estek el a fellegvári harcokban, vagy sikerült elbújniuk, - közöttük keresztények és zsidók - gyorsan visszavonultak a citadellába, mely meg két napig keményen ellenállt. Végül is a citadellabelieknek sem volt más kiútjuk, mint a feltételnélküli megadás és könyörgés, hogy tekintsek őket hadifoglyoknak." Dietz mester naplójában leírja az eltörökösödött, egykori középkori magyar főváros végóráját. „Én alig félórája voltam bent Budán, amit zsákmánykereséssel töltöttem, amikor 53