Esztergom Évlapjai 2000

RÓNAY Gábor: Egy német zsoldos Esztergom-vidéki és budai kalandjai 1686-ban

mindezekért a katonák vérben fizettek meg. De a borbély-sebészt, mint többi zsoldos társát, jobban érdekelte a préda, mint a franciák árulása. Amióta a világ világ, a zsoldos katonák mindég prédára vadásztak. A brandenburgiak is rögtön elfelejtették a hadjárat nemes célját, ha bármi lehetőség adódott zsákmányolásra. Hullarablás és hullagyalázás elfogadott gyakorlat volt mind a török, mind a keresztény seregek oldalán. Egy-egy különösen nagy támadás után s az azt követő konok török ellentámadás nyomán, ezrével feküdtek a halott és sebesült török és tatár harcosok a budai dombokon. Dietz mester megvallotta naplójának, hogy eljött az ideje annak, hogy ő is kövesse a többi katonát és betegápolás helyett a gyors meggazdagodásra gondoljon inkább. „Épp egy elesett harcost kezdtem pénzétől és zöld bársonnyal bélelt köpenyege ezüst gombjaitól megszabadítani, amikor az váratlanul megszólalt magyarul. Rögtön otthagytam", írja a borbély-sebész naplójában, de további feljegyzés hiánya arra mutat, hogy esze ágában sem volt a rablást abbahagyni, azért, hogy a sebesült magyar vitézt megsegítse. „Erre én egy mellette fekvő halott értékeit kezdtem elszedni. Ezüst puzdrája és ezüst markolatú kardja után ítélve, ez biztosan török volt. Amint bugyellárisa után kutattam bő török bugyogójában, az egész domb hirtelen megtelt török és tatár lovasokkal. Ezek nekünk estek és úgy aprítottak és fejeztek le kardjaikkal a hullarablókat, mint a répát. Ha nem hajítottam volna el mindent, s nem lettem volna jó futó, nekem is minden bizonnyal végem lett volna. Én engedtem ifjúi hévemnek és ilyetén módon akartam gyorsan meggazdagodni. Ha az Úr nem vett volna ott külön oltalmába, akkor, mind testem, mind lelkem elveszett volna." A korabeli hadviselés szellemében, és elfogadott gyakorlatának megfelelően, elesett török tisztek hasát rendszeresen felmetszették a keresztény seregek hulla-rablói, mert a törökök, végveszélyben, gyakran lenyeltek arany dukátjaikat. Más barbár hadi szokást is mindennapi gyakorlatként jegyez fel Dietz mester. Egy korabeli „orvosság alapanyag gyűjtése" a mai olvasók számara elborzasztó. De, ha arra gondolunk, hogy ez volt a „Viagra" XVII. századbeli előfutárának feltételezett alap-anyaga és hogy, a nyugati piacon ez súlyának kétszeresét is megérte aranyban, akkor talán nem is oly elképesztő, amit a zsoldosok műveltek. Egy alkalommal, például, amikor egy török ellentámadást a keresztény seregek szétvertek - tájleírása alapján, feltehetőleg a budai Ördög-ároknál - és a támadó pogányokat az utolsó emberig lekaszabolták, akkor, mint írja: „mi mindet megnyúztuk és zsírjukat nagy tűznél kisütöttük. Majd végkínjukban megmerevedett hím-vesszőjüket levágtuk és zsákokba gyűjtöttük, mert köztudottan ebből készül a híres-neves „Múmia", a méregdrága orvosság. A borbély-sebész nem veszteget szót a „Múmia" orvosság felhasználásának a mikéntjére, de utalni látszik ennek széleskörű használatára. A csatatéren begyűjtött alapanyag mindenképpen, több jövedelmet hozott egy szorgos zsoldosnak Dietz mester szerint, mint a török tisztek hasából kimetszett véres arany dukátok. 52