Esztergom Évlapjai 2000

HORVÁTHY Péter: Egy lokálpatrióta esztergomi „euro-polgár" vallomásából (Nagyfalusi Tibor interjúja Horváthy Péterrel)

fat//ban. „Minden rendben volt, köszönöm. Csak Stradfordnál kellett három órát várnom stoppra" - válaszolom. Erre ö, angolos fapofával: „Lenne kedve velem vacsorázni ma este?" Gyönyörű, régi házban lakott; a kert végében, a szőnyegszerű zöld gyep mögött a folyó, rajta evezős-edzés ... így adtak kézről kézre az angolok. Stradfordban - Shakespeare szülőháza mellett - megvettem a nagy Dárdarázó összes drámáját. Piszok nehéz, de nem mindennapi dolog egy gótikus oxfordi College kertjében Shakespeare-t olvasni! Londont nem szerettem: mi keresnivalóm egy nyolcmilliós faluban? Pesti Brookélményemen felbuzdulva, a Royal Shakespeare Societybe azért eljártam. De a legjobb Csehov Platonov)* volt, a National Theatre-ben. Meddig volt érvényes az útleveled!'Mit csináltál utána? Öt év múlva lejárt az útlevelem. írtam a legközelebbi magyar követségnek, hogy adjanak hosszabbítást. Nem épp szívélyesen válaszoltak... 1983. május végén, egy nappal az útlevelem lejárta előtt, vonatra ültem, visszamentem Franciaországba. Újra Marseilleben kaptam állást fél évre, a CNRS-nél. Naiv módon elmentem a párizsi magyar konzulátusra. „Lejárt az útlevele? Mutassa! Viszontlátásra!" - vágta zsebre a konzul. Meglátogattam egy szocialista rendőrből lett miniszteri titkárt, aki azzal biztatott, hogy ha szenek egy francia diplomát, akkor pár hónap alatt megadják a francia állampolgárságot. Gyorsan beadtam hát egy újabb kisdoktorit, másnap pedig egy állampolgársági kérelmet. A Nobel-díjas Alfréd Kastler írt ajánló levelet a részemre. Csakhogy közben lejárt a tartózkodási engedélyem. „Mutassa be az útlevelét!" követelték a marseille-i rendőrök. „Elvették?! Igazolja!" Telefonon alkudoztunk a párizsi magyar konzullal. Nagy nehezen megegyeztünk: töltsek ki egy papírt, mely szerint új útlevelet kérek; akkor ad igazolást. (Teljesen reménytelen, hogy útlevelet kapjon nyugtatgatott.) Novemberben ajánlott levelet hozott a postás: megkaptam az új rendszerű konzuli útlevelet, mégpedig elsőként egész Franciaországban! Gondolom, ezzel minden megoldódott. Pont fordítva: pokollá vált az életem. Lecsapott rám a francia kémelhárítás: Jól ismert, hogy ilyen útlevelet csak ellenszolgáltatás fejében adnak a kommunisták. Mit vállalt érte?... Semmit? Na, ezt ellenőrizzük!" Marseille-i főnökömet is felhívták: „Gyanúsan sokat jár ez az alak az Intézetbe, különösen hétvégén. Milyen titkokat tud ellopni?" A főnököm gurult a röhögéstől: tudta, hogy az Intézet hátsó ajtaja a nudista strand felé nyílik... Csak hát... ki hiszi el ezt neki? Eldöntötték, írásba is adták (mint később megtudtam): biztosan kém vagyok, csak a bizonyítékok hiányoznak még ... Addig is, míg találnak ilyet, speciális engedéllyel hagyhattam csak el Franciaországot: engedélyeztetni kellett, mi célból, hová, melyik nap, melyik határállomáson, ki, be. Hazajövetel után bemenni jelentéstételre. Beleírták például 310