Esztergom Évlapjai 2000

HORVÁTHY Péter: Egy lokálpatrióta esztergomi „euro-polgár" vallomásából (Nagyfalusi Tibor interjúja Horváthy Péterrel)

nótájára (ad notam, mint Balassi írja) táncolt az úri közönség. Úgy vertük föl a sátrat Maróton, hogy a Kulacs elől indulva épp a sátorhoz hozzon az ár. Részt vettél a '72. március 15-ei tüntetésen.? Nem is tudtam róla, hazautaztam Esztergomba. Csak másnap hallottam, hogy két srácot elvittek. Az egyiknek az volt a bűne, hogy nagy piros-fehér-zöld karszalagot viselt. „Elviszed a haveromat?" - szólt oda a másik a rendőrnek. Jöhetsz te is, ha akarsz!" - hangzott az engedékeny válasz. Pár nap múlva - egy munkásőr-tanársegéd és egy KISZ-korifeus évfolyamtárs vigyázó szeme alatt - rendkívüli KISZ-gyűlésen ítéltük el a „nacionalista zavargásokat". Bevallom, én is csak lapítottam. Mégis mondhattam valamit, mert két nap múlva behívtak a BM-be „beszélgetni". Azt akarták, hogy „társaim érdekében jelentsem, ha hasonló megmozdulás készül". De mikor belátták, hogy erre nem tudnak rávenni, egy kis fenyegetéssel elengedtek. A két srácot viszont egy-egy hónap baracskai elzárásra ítélték. „A közrendet zavarták és ijedelmet keltettek másokban" - állt a rendőri végzésen. A Filozófia Tanszék Vietnamot is megjárt vezetőjének közbenjárására viszont egyiket se rúgták ki az egyetemről, csak az ösztöndíjukat vették el fél évre. (Egy harmadik srácot eh'télt a bíróság; ót nem ismertem.) Május elején Demszky Gáborral akadtam össze a buszon. - „Március 21-ére mi is ki akartunk vonulni: Éljen a Proletár Nemzetköziség! feliratú táblával. - Teljesen hülyék vagytok! Lépjetek be a Pártba! - küldtek haza a rendőrök reggel. Több órás vitában védtük meg téziseinket az Országos Diákköri Konferencián, s bár országos első díjat kaptunk, egyben föl is függesztettek bennünket egy évre a jogi karról. Szerintük maoista propaganda terjesztésére használtuk a diákköri pályázatot!" - újságolta Demszky. Külföldre nem utaztál? Nem volt könnyű nyugati „ablakot" kapni akkoriban. '72 nyarán - hamis meghívólevéllel - mégis kimentem Párizsba. Egyórás szobákat adtam ki egy szállodában. Munka végeztével gyalog mentem haza: metróra nem tellett. Alkonyatkor értem a magasztos, a „borzasztó szépségű", a fenséges Notre Dame („Illa terribilissima gloriosissime Virginis DeigenitricisMarié ecclesia") elé. A súlyos kapukat már bezárták; elüldögéltem pár percet előtte, lesve, amint „Kőszent mozdul meg oszlopán, nyolc óra már, ,/a tompa fény, hulló sötétre vár" (mint Radnóti írja). Az Eiffel toronynál laktam, öt kilométer séta volt még hátra. Három hét alatt hét kilót fogytam; elhatároztam, hazajövök, de előtte azért megvettem - használtan - Platón összes művét. Egy „autóstopp-iroda" adott egy telefonszámlistát. Egy még a háború után kimenekült honfitársunk felajánlotta: Svájcig elhoz, utána boldoguljak magam. Útközben összebarátkoztunk; eleinte egy Youth Hostel-ben hagyott, később a kocsiban alhattam. Másnap reggel aztán tovább vitt egy házzal. Külön kasszán voltunk: minden nap megállt egy bolt előtt, hogy élelmiszert vehessek. 296