Esztergom Évlapjai 2000

HORVÁTHY Péter: Egy lokálpatrióta esztergomi „euro-polgár" vallomásából (Nagyfalusi Tibor interjúja Horváthy Péterrel)

mindig nagy szeretettel fogadott. Gyakorta felkerestem franciatanáromat, Mihályfi Laci bácsit is. Életem végéig bánni fogom, hogy nem tanultam meg tőle latinul. A nyarakat itthon töltöttem. Reggeltől estig rúgtuk a labdát a strandon, a homokozóban; futottunk a Sziget gesztenyefái alatt az öttusázókkal. Németh László Kísérletező emberén felbátorodva, rábeszéltem apám egy lelkes tanítványát, hogy a vakáció ideje alatt naponta jöjjön órára. Vele próbáltuk ki nyelvtanítási elképzeléseimet. Nekem nagy szórakozás volt; belőle később franciatanár lett. írogatni is ekkor kezdtem; első feljegyzésem 1968-ból való. Nem irodalmat akartam csinálni; inkább a futó pillanatot, a benyomásokat akartam rögzíteni. A kollégiumi évek nagy élménye a minuciózus napirend: stúdium - naposbeszámoló politikai foglalkozás - fokozatos felrúgása, az emancipáció volt. Mi történt érettségi után? 1970-ben az ELTE matematikus szakára iratkoztam be. Játék volt a Fazekas után legalábbis eleinte. Lakni a Budaörsi Kollégiumba kerültem. (Che Guevara szakállas képe virított valamelyik ablakból.) A Kollégium - akkori divatos nevén Hotel Infecundin előnye volt, hogy csak két mozijegyet kellett venni (mert hárman voltunk egy szobában) és hogy együtt laktunk, TTK-sok, bölcsészek, (sőt bölcsészlányok!). Paráználkodás után a Sas-hegyen csatangoltunk, föl egészen a Búfelejtőig. Sárándi Jóska a Forrást árulta; Rakovszky Zsuzsa - akkor jött föl Debrecenből - első verseit írta (mégha nem is mutatta meg őket). Pál Úr előbbre tartott: neki már sokadik versét dobta vissza a Tiszatáj. A biológia szakos Petrozsényi Eszter kívülről ismerte az összes népballadát; a Színművészetire készült. Úgy havonta egyszer meghívtunk valakit előadni a kollégiumba. - „Söpörtem eleget, söpörjön már más is!" - tért ki egy rutinos bokszoló ügyességével Déry Tibor a beugrató, politikus kérdések elől. Weöres Sándort se lehetett sarokba szorítani: az aktualitást firtató kérdések leperegtek róla. Más világban élt, mint mi. Galkó Balázst viszont nem kellett noszogatni: sörösüveggel a kezében, megmondta a magáét szocializmust építő hazánkról; csak lestük, mikor jönnek érte. Jeney Zoltán számítógépes új zenéje legalább izgalmas volt, ha már esztétikai élménynek nem is tudnám nevezni. Óriásiakat fociztunk. Reggel 8-kor kezdtük és volt, hogy lekéstük a vacsorát. „Svédem...!" - kopogott az ajtón Pál Úr, az Érzékeny Lelkű Költő és permanens másodéves. (Megtörtént, hogy zokogva borult le a pálya szélén: állítólag cinikus pillantásokat vetettünk rá egy elrontott labda után...) Egyszer átrepült a labda a szomszéd kertjébe. Átmásztunk érte a kerítésen, de kijött a tulaj. Hosszan tárgyalták aznap a zuhanyzóban - bokáig sampon-habba burkolva - a jogászhallgatók, mi a nagyobb kihágás: a magánlaksértés, vagy a „kurva anyád". A Kari Bajnokság meccseit szombat délelőtt játszottuk. Eleinte a BEAC pályán - ahol most a Skála Áruház áll - majd a Kun Béla téren. (Ekkor láttam először apám volt iskoláját, a Ludovikát.) Aki hét közben csak 10-11 felé kukkantott be az egyetemre, szombat reggel 8291