Esztergom Évlapjai 2000

BODRI Ferenc: Etűdök Babitsról

LESZNAI Anna Csinszka Boncza Berta, Ady örökéletű Csinszkája, Márffy Ödön boldog, földi élettől pezsdülő felesége - halott. S amint ott ácsorgok a gyászoló közönség közt, a temetési szertartás distanciát keltő, elfásitó pompájában, emlékezetem visszasiklik a múltba és felidézi előttem mindazokat a Csinszkákat, akiket ismertem. Óriás kék szemű, kicsi növendéklány, olyan fiatal, hogy az ember önkéntelenül az iskolatáskát keresi a hátán: áll Csinszka Ady mellett a hűvösvölgyi szálló termében. A mítoszok kiválasztott és elátkozott Titánja fogja kézen a mesebeli lánykát. Vőlegény és menyasszony. Adyné, a pöttön új menyecske, sürög-forog, cseveg a rendetlen, orvosságszagú hotelszobában. Valami ijesztő van benne: ahogy játssza a boldog házasságot, tudja-e, nem tudja, ez a kis elrévült virág, hogy mit cselekedett? A belvárosi, pedánsan csendes, szép lakásban Csinszka úgy jár-kél, mint egy bölcs ápolónő. A kis anya babusgatva őrzi nagy, mámoros gyermekét. Adyt félti, gondozza, rendben tartja; igazgatja, intézi közös életüket - békít, ösztökél, egyenget. Ez a kis lány úgy látszik, mégis tudta, mit csinál -tudta, hogy feláldozza magát és tudta, hogy miért! A haldokló Ady keze alá Csinszka igazítja a papirost, s mikor a költő öt-hat keserves kísérlet után belátja, hogy többé nem tudja irányítani a tollat, és pompás, megtört fénye szeméből a tehetetlenség szörnyű könnyei fakadnak - Csinszka megsimogatja a fejét. „Ne ma... mára elég volt. ... majd holnap..." Olyan biztató a hangja - az elítélt óriás körül olyan nyugtatón, kecsesen, tisztán mosolyog minden meghitt apróság: a kedves bútorok, a kedves kis Vonyica, a csillogó csészék és a reménykedő, bizakodó kis feleség, Csinszka aki mindent tud, Ady is tud mindent. Mikor egyedül maradunk, dadogva akar valamit mondani, de csak ennyit értek meg belőle: „Csinszka, minden Csinszka..." Hosszú, hosszú évek telnek - tíz-tizenkettő, nagyon sok év, még több, mint valóban, ha a világ változásán számítjuk az időt. Viszontlátom Csinszkát, Márffy Ödön vidám, beszédes, kedvesen csipkelődő - majdnem vidéki nagyasszony-Csinszkáját. Virágot öntöz, gyümölcsöt kínál, tessékel, rendelkezik. Megismerem a Boncza nagymama régi. kedves bútorait, a Vonyicát, és mindenekfelett a tágra nyílt, kék szemek gyermekded tekintetét. De milyen más mindez most: végleges, biztonságot, nyugalmat, földi boldogságot lehelő világban él Csinszka. Most is intézi, igazgatja kis birodalmát, segítőtárs az ura oldalán - de nem anyás, nem viseli a súlyos felelősségek terhét: hitvessé fiatalodott. Otthon van virágos kertjében s a világos műteremben férje szép, virító képei közt: hazaérkezett a földre. Sokat beszél a múltról, szeretettel, áhítattal, elrévedezve: majdnem úgy, mint mikor megvilágosodott lelkek előbbi életükre eszmélnek, amely a zordon és édes félistenek világában viharzott el. Csinszkával az utcán találkozom, csomó könyv van a kezében: versei. Most viszi őket barátainak kedves ajándékul. Siet, sok dolga van, rengeteg a terve. 216