Esztergom Évlapjai 2000

BODRI Ferenc: Etűdök Babitsról

Meg akar írni mindent, ne vesszen el semmi a múltból, bizony a jelen is múlt már. Sietni kell. Bizony, a jelen is múlt már! Csinszka a koporsóban fekszik - egyszer még utoljára meglátom kislányossá simult arcát ennek a sokarcú, rejtelmes asszonynak. Gyakran találkoztunk, szerettük is egymást: és mit sem tudok róla. Nem ösmerem lelke titokzatos rugóit, azokat az acélrugókat, amelyek törékeny gyerektestét a legnagyobb iramodásokra, a leghatározottabb állásfoglalásra feszítették. Kezemben a Nyugat. Elolvasom Csinszka egyetlen egy megjelent novelláját. S megdöbbenve veszem tudomásul ezt a pompás, Kaffka Margit tollához méltó asszonyírást. S hirtelen: mintha megnyílna előttem a Csinszka titka. Értem most, hogy az az erő, mely benne működött, tűrésben erős mártírasszony-ősök felgyülemlett szeretete, bölcsessége. Magyar kúriák asszonyaié, kik mámoros urukat acélkemény türelemmel és pehely-puha szeretettel várták haza a tivornyákból, kik férfi helyett férfikézzel kormányozták a veszendő jószágot és asszonyos megadással viselték sorsukat: hogy mindez hiába! Küszködésük dicsfénye volt hitük: az esendő férfit kiválónak, feddhetetlennek látták magasabb rendű lénynek, kinek szolgálata felmagasztosít. S bizonyára igazuk is volt. A nagy elbúsulások, hejehujás nekilendülések rejtelmes talajvizei a lelkes erőnek. Ezeknek az ősöknek részegségéből fakadt Ady Endre prófétikus, ihletett mámora is. S nemcsak Ady Csinszkáját értettem meg a kis elbeszélésből - de a kiforrottabbat, az e világból valóbbat: a Márffy Csinszkáját is. Régi falusi otthonok lelke derült a Szamóca utcai kis házban, s amit ott kaptunk: a tiszta, házias, jó illatú levegőt, a bőséges vendéglátó uzsonnák örömét, a kert szépségébe vetített női kacérságot, a helyét meglelt asszony magabiztos, közvetlen kedvességét, mindezt: falusi ősanyák örökéből, gyermekkorai n' hozta nekünk Boncza Berta. Nem elég, ha ezt a bájos, talpig-élet teremtést csak a zseni, a művész hivatou élettársaként siratjuk el. Én magát Boncza Bertát siratom. Ha sorsa nem is köti Ady csillagához, ha a kiváló festőművész Márffy helyett valami szürke nyárspolgár életét osztotta volna meg: akkor is dús forrása lett volna a különös, szellemet megtermékenyítő női kedvességnek. Jelentős és mélyjáratú lélek, aki benső gazdagságban eljut odáig, hol sorsszerűen adni kényszerül az, akinek adatott - a művészetig. SZÁZADUNK-1934. november