Esztergom Évlapjai 2000

MÜLLERNÉ SERES: Majer István pedagógiai munkássága Ágota

A testgyakorlatok minél szélesebb körben való alkalmazását sürgette a falusi iskolák­ban is: „lehet falusi iskolákban testi gyakorlatokat űzni, a nélkül, hogy költséges gymnasztikai előkészületek szükségeltessenek ... a gymnasztika egy fillérbe sem kerül, e szerint minden falusi iskolában könnyen utánozható." 1 7 Példának a „Bölcsi iskolamesternek tanításában bevált szokásait" említette. Ebben mozgásos gyakorlatok is szerepeltek: „amikor a fiatalság másfélóráig elfoglaltatott kevéssé elfáradt s így figyelmetlenné lőn. Bölcsi ekkor jó félóráig télen szobában, nyáron pedig az udvaron testi gyakorlatot tartott mi által ülésben elzsibbadt tagjaik fölelevenedtek, leikők felvidult, s így elméjök is fogékonyabbá serdült s azon felül szép magatartáshoz, tagjaik szabad és ügyes használatához szoktak." 1 8 A példaként említett gyakorlatokon kívül szerepeltek a különféle versengések futásban, mászásban, kötélhúzásban és falábon való járásban. Felemelte szavát a leányok testi nevelése érdekében is, ezt a pesti angolszüzek felsőbb nőnevelő-intézetében tartott nyilvános vizsgákon adott nyilatkozata is alátámasztja: „Nem kétlem, hogy a tisztelt szüzek növendékeik fölépüléséről gondoskodnak, kivált zárdailag nevelt leánykáknál ez igen szükséges, nehogy az életvidor teremtés lelketlen, színtelen, bárgyú alakká törpüljön... mégis kérdem: az udvaron vagyon-e gymnasticai gyakorlatok és játékok síkjai? Mert csupán komoly léptekben sétáltatni, vagy szabályos léptő franciát já­ratni nem elegendő." 1 9 Felvilágosító ismereteke átadósa: a növendékek egészséges fejlődését biztosító tényezők ismertetése, kialakítása Majer István a pedagógia szakembere volt, tantárgyait saját könyvei, jegyzetei alapján adta elő. Népneveléstan, Egészségtan c. könyvei a tanítóképző intézeti tankönyvek között is kiemelkedők tartalmi, módszertani, formai értékükkel. Az iskolás gyermekek oktatásán keresztül a felnövekvő nemzedékkel kívánta lépésről lépésre az egészség megőrzését megismertetni. Véleménye szerint már a kicsiny gyermek, a csecsemő tisztántartásával, fürdetésével megkezdődik bőrének edzése, testének alkalmazkodása a különböző hőmérsékleti viszonyokhoz. Az időjárás viszontagságai ellen a helyes öltözködés szabályaira figyelmeztetett. Tiltotta a feszes nadrágot, mel­lényt, csizmát, a szoros nadrágszíjat és fűzőt. A tisztaságot alapvetőnek tartotta: „a testi egészséghez, csinossághoz, tisztességhez, lelki műveltséghez és földi szerencséhez okvetlenül szükséges" 2 0 17. MAJER István: István bácsi naptára. 1856. Pest Heckenast ny. 1856.66.. 18. MAJER István: Bölcs iskolamesterek követésre méltó népnevelési módja. in. István bácsi naptára 1856. Heckenast ny. 1856.61-65. 19- MAJER István: Magyarhon. - Religio és nevelés. 1848. augusztus 3.118-119. 20. MAJER István: Egészségtan és életmentő tanácsok a nép számára. Eger. Szolcsányi Gyula, 1885. 19­157

Next

/
Thumbnails
Contents