Esztergom Évlapjai 2000
MÜLLERNÉ SERES: Majer István pedagógiai munkássága Ágota
erőit mint egy föléleszteni; sőt ez kedves és nemesb mulatságul szolgálván, az ifjúság ez által sok kicsapongástól megóvható, ez szerint a fegyelem a gymnasticában hathatos segédszer birand; de tüdejök, inaik erősödvén, hivatalukra jól megkeményítetnek. Ez indokból egész Német hon: s minden jobb nevelő sürgeti, hogy a gyermekek turnirozás által az elpuhulástól, az elfajulástól óvandók, ezzel testi ügyességök, egészségök, s nemes lovagiasságuk, sőt erkölcsiségök is jelesen emeltetvén. S valóban némethon minden rendű rendezettebb tanodáiban divatba is jöttek a testi gyakorlatok. Curtmann és mások ezt a praeparandiákban annyival inkább sürgetik, miszerént a népiskolákba is átszármasztathassék. " 1 5 Honvédelmi szempontokat is figyelembe véve javasolta a vívás játékos formában való oktatását a népiskolákban, a tanítójelöltektől pedig megkövetelte a vívás alapgyakorlatainak elsajátítását. Jelen körülményeinkben a vívás annyival szükségesb, mivel a honvédelem rendszere a népiskolák növendékeitől nyerendi a nemzetőröket, s hogy ezek rendeltetésöknek helyesen megfelelhessenek, már kiskorukban szoktatandók szabályos testtartás, járás tagforgatásra. Miben a tanító lehet legjobb mester, ezáltal paedagógikus szempontból véve, az unalmat iskolája környékéből száműzendi, iskoláját sokoldalúvá, azért is kedvessé, mulattatóvá teendi, magát és rendszerét a szülők és tanítványaival egyiránt megszeretteti. Csak kérem senki se ijedjen vissza! mi az iskolába nem akarunk kardot behozni, nem czélba lövészetet alkalmazni; csak olly testi gyakorlatokat olly katonásdi játékokat, mellyek gyermekességök mellett, nemesen mulattatók és helyesen képezők, s mellyek minden költség nélküliek, egyedül az értelmes nevelőt feltételezők ... Azért is a képezdékben alkalmatosokká kell művelni leendő tanítókat arra, hogy czélszerű gimnaszticai gyakorlatokkal is értsék nevendékeik testi és lelki tehetségeit tökéletesíteni." 1 6 Az 1848. július 20-án megtartott I. Magyar Tanügyi Kongresszuson (mint jegyző és a „képezdei" albizottság javaslatának kidolgozója) jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszus által jóváhagyott tantervek - az óvodától az egyetemig - a rendes tárgyak közé sorolták a testnevelést. Hétéves pesti igazgatói tevékenysége során kiharcolta, hogy a tornaoktatást kötelező jelleggel, minden pesti elemi iskolában bevezették. A felügyelete alatt álló Józsefvárosban működő testgyakorló intézethói - Clair Ignác tanár, valamint Clair Alajos, Páros András, Jablonszky János, Filenek András, Zimányi József, Merva János, Stojanovits István és Verner István segédtanítók közremdkádésével - már az 1851/52. tanévben - 116 tanuló vett részt a gimnasztikai gyakorlatokban. A Pest városi Josephinum-árvaház 1854/5. évi értesítvénye arról számolt be, hogy Majer István fáradozásai, szervezése, valamint Albrecht főherceg adományozásai révén 7-12 éves árvák számára, már 1852-től testgyakorló tanítót szerződtettek, felszereléseket, tornaszereket vásároltak, könyvtárat hoztak létre. 15. i.m.66. 16. i.m. 66-67. 156