Esztergom Évlapjai 1994

TAPOLCAINÉ SÁRAY SZABÓ ÉVA: Könyvkiadás, könyvterjesztés, olvasás Komárom és Esztergom vármegyében (1705-1849)

Ilyen mostoha viszonyok között a szerzők többféle lehetőséggel kísérleteztek. Az egyik ilyen lehetőség volt a magasrangú pártfogók, mecénások támogatásának igénybevétele. Ez a gyakorlat a XVI-XVII. században élte virágkorát, de korszakunkban is találkozunk jeleivel. A kiadást anyagilag, vagy erkölcsileg támogató személyek és a kiadó, vagy szerző által hozzájuk intézett ajánlások a magyar könyvtörténet egyik érdekes fejezetét alkotják. A mecénás személyét általában a könyvet bevezető ajánlás, az előszó, vagy ritkábban a címlap fedi fel. A neves világi vagy egyházi, országos vagy helyi jelentőségű személyekhez szóló, többnyire terjengős szövegekben a pártfogó érdemeiről, tudománypártolásáról és a mű jelentőségéről olvashatunk. Ritkábban, főleg a XIX. században már előfordul egy-egy szűkebb kör számára írott dedikáció is. Ennek az eljárásnak erkölcsi és anyagi összetevői voltak. A kor ismert személyiségéhez intézett ajánlás a művet magát is tekintélyessé tette, hiszen példaként állította a szerző olvasói elé.

5 A legfőbb ok azonban a kiadói viszonyok szervezetlenségében, bizonytalanságában keresendő, így a mecénás támogatása anyagi jelleget is feltételez, hiszen az esetek többségében a kiadásból befolyt összeg még a nyomdaköltségeket sem fedezte A komáromi nyomdákban megjelent kiadványokban kevés helyen találunk ajánlást, de ezekből még az sem tűnik ki egyértelműen, hogy az illető személy támogatta-e anyagilag a kiadást, vagy csupán az iránta érzett tisztelet vezérelte a szerzőt. Péczeli József Szomorú Játékait (1798) gr. Hadik Andrásnak (1710-1790), az Alzirt (1790) Kaunitz Vencelnek ajánlotta. Péczeli személyét ismerve feltételezhető, sőt biztos, hogy nem anyagi érdekből, hanem az általa nagyra tartott személyek iránti tiszteletből dedikálta műveit, amint ezt alátámasztja a Szent írás Theológiájának (1792) a tudománypártoló, jelentős könyvtárral rendelkező gr. Széki Teleki Józsefhez (1733-1796) intézett ajánlás is: "Ezt a Munkát [...] ajánlom (noha híre és tudta nélkül) Excellentiádnak [...] mint Szent Vallásomnak egyik Mósesének" - írja. Ugyancsak erre utal a Mindszenti Sámuel fordításában megjelent Broughton Religioi Lexicona (1791) első kötetében gr. Széki Teleki Sámuelhez (1739-1822) és feleségéhez intézett szöveg is: "Excelientiátok érdemei ugyan más oszlopra méltók: de én tőlem egyéb nem telik, hanem hogy Excellentiátok iránt való tiszteletemnek jelét ezen Könyvben Nemzetem szeme elé tegyem" - írja a fordító. (Hasonló jellegű Tóth Ferenc egyháztörténetének (1808) ajánlása is.) A még ugyanabban az évben megjelenő lexikon második kötetében id. Ráday Gedeon (1745-1801) nevét találjuk, aki "[...] meg-hallván, hogy Broughton/t/ [...] Magyar Nyelven ki-adni szándékozom: azonnal a jó igyekezet eránt való hajlandósága szerént méltóztatott engem szándékomnak végbe-vitelére hathatósan indítani" - az "indítás" mikéntje azonban a szövegből nem tűnik ki. A harmadik kötet ajánlás nélkül jelent meg. Felsőőri Fülep Gábor Pictet-fordítását (1791) a Szabolcs Vármegyei táblabírónak, Tsobaji Nagy Andrásnak, a "Köz-jóra tzélozó szándék [...] hathatós elő-segellőjének" ajánlotta. Szekér Joachim a Magyarok eredete (1791) c. művének első kötete Vajda Sámuel (17181795) tihanyi apát nevét jelzi, a második már Vajda Antal "Vas Vármegye második rendbéli Vitze Ispánnyához" szól, mint a "Köz-jót" támogató személyhez, a munka megjelenéséhez adott anyagi támogatás említése nél92